magyar magyar english english
nyitólap  vissza
bejárat
könyvek
saját kiadványok
ajándéktárgyak
vásárlás

Bán D. andrás, Diószegi László, Fejős Zoltán, Romsics Ignác, Vinnai Győző: Magyarok kissebségben és szórványban

A Magyar Miniszterelnökség Nemzeti és Kisebbségi Osztálya mint önálló és évtizedekig működő szervezet 1921-ben, gróf Bethlen István kormánya idején formálódott ki, éspedig hármas feladatkörrel: egyrészt, hogy propagálja a nemzeti eszmét és hagyományokat, másrészt, hogy foglalkozzék a hazai nemzetiségekkel, harmadrészt, hogy adatokat gyűjtsön a trianoni határokon túl élő magyarság politikai helyzetéről, életviszonyairól. Az ügyosztály 1944-ig tartó működéséről mintegy 50 iratfolyóméternyi levéltári dokumentum maradt fönn, ebből közöl a vaskos forráskiadvány 184-et, a legérdekesebbeket, a legtanulságosabbakat és a legátfogóbb jellegűeket. ; A főszerkesztő, Romsics Ignác hivataltörténeti bevezető tanulmánya után sorakozik a 184 irat szöveghű közlése, mégpedig területi egységenként (Szlovákia és Kárpátalja; Erdély; Délvidék; Nyugati magyarság) s azokon belül időrendben. Valamennyi egység rövid, az adott kisebbség, illetve szórvány két világháború közötti történetét és életviszonyait röviden áttekintő szerkesztői jegyzettel kezdődik. Ezután következnek a forrásszemelvények. A trianoni döntéshez közeli időben keltezett iratok - bizalmas jelentések, beszámolók, műhelytanulmányok, levelek, sajtószemlék - főképp a magyar kisebbségi értelmiség megfélemlítését szolgáló rendőri akciókról tudósítanak. Tekintélyes terjedelmű, statisztikai adatsorokkal kiegészített jelentések tájékoztatnak a határon túli magyarok egyesületi mozgalmairól, oktatásügyéről, gazdasági állapotáról (pl. a földreformokkal kapcsolatban), a nyelv- és névhasználat gondjairól stb. természetesen új helyzetet mutatnak az "országgyarapítás" idején (1938-1944) keletkezett iratok, melyek a visszatért országrészek hangulatáról, eseményeiről nyújtanak hiteles információkat. Ilyen tekintetben például külön kiemelendő a tengelyhatalmak különmegbízottainak 1943 nyarán, a magyar kormány számára összeállított ajánlássorozata, amely nyomatékosan fölhívja a kormány figyelmét a visszacsatolt Észak-Erdély területén élő románok hátrányos megkülönböztetésének orvoslására. Hasonlóan pontos adatsorok tanulmányozhatók a később oly tragikus sorsú bukovinai székelyek lélekszámáról, felekezeti megoszlásáról stb. Sok-sok irat tanúskodik ugyanakkor arról, hogy a 40-es évek eleji határváltozások után milyen nagy mértékben súlyosbodtak a továbbra is elcsatolt területen maradt (Dél-Erdély, Szlovák Állam) magyarok körülményei. A nyugati szórványokra vonatkozó archívumi anyag a tömbmagyarság gondjaitól jellegileg eltérő; itt elsősorban a kivándorlással az egyesületi és egyházi élettel, az anyanyelvű oktatással, majd a megélénkülő magyar világmozgalmakkal kapcsolatos jelentések (Magyarok Világkongresszusának működési beszámolói) érdemelnek figyelmet. ; A kötetbe válogatott dokumentumok tekintélyes hányada egy-egy terület, régió magyarságának életét átfogó igénnyel mutatja be, melyet sűrűn tagolnak a demográfiai, anyanyelvi, iskolaügyi stb. statisztikák. Az iratokat pontos jegyzetapparátus kíséri, s a datálás mellett az irat lelőhely-adatai is szerepelnek. A személy- és helynév mutatóival záródó testes forrásközlés - nagy történeti gyűjtemények prézensz részlegeiben helyezhető el.

ára: 1950 Ft, áfá-val.

jelenleg 2 darab van raktáron.

jelenleg nincs benne a kosárban



a kosár tartalma


 
múzeum | interaktív | bolt | hírek | állandó kiállítás | mozi | időszaki kiállítás | fotógaléria