magyar magyar english english
nyitólap  vissza
rólunk
másokról
nekünk írták
hírek, események

A jobboldalt is várják
   2004. október 11.Népszabadság   
A kormánykoalíció pártjai szerint a magyarországi demokratikus erõknek együtt kell fellépniük a hungarista törekvésekkel szemben. Errõl Csõzik László, az SZDSZ Új Generációjának elnöke és Suchman Tamás szocialista képviselõ beszélt vasárnap a Terror Háza elõtt, ahol az SZDSZ, az MSZP és civil szervezetek rendeznek ellendemonstrációt október 15-én. A két fõ szónok Magyar Bálint és Miller István miniszter lesz. Ezen a napon Szálasi Ferenc hatalomra jutásának 60. évfordulójáról szintén az Andrássy úti épület elé jelentett be demonstrációt a hungarista Magyar Jövõ Csoport.
Bácsfi tíz nap elzárást kapott
   2004. október 11.Origo.hu   
Tíz nap elzárás büntetést szabott ki a bíróság Bácsfi Diánára, a magát hungaristának valló Magyar Jövõ Csoport vezetõjére rendzavarás miatt. A tárgyalás után Bácsfi azt mondta, hogy koncepciós per folyik ellene, és politikai fogolynak tekinti magát. Kijelentette, hogy az október 15-re szervezett rendezvényük a távollétében is "a lehetõ legnagyobb ünnepélyességgel és fegyelemmel le fog zajlani". Az Országház hétfõn elfogadta a Magyar Jövõ Csoport tervezett demonstrációját ellenzõ négypárti politikai nyilatkozatot.
Baloldali demokraták az újnyilasok ellen
   2004. október 11.Magyar Nemzet   
Az október 15-re tervezett hungarista demonstráció ellen készülnek a Magyar Szocialista Párt és a szabad demokraták ifjúsági szatelitszervezetei, akik kiállítással és a demokratákhoz intézett felhívással határolódtak el a szálasista eszmék képviselõitõl. Lamperth Mónika belügyminiszter szerdáig adott haladékot az országos rendõrfõkapitánynak a megmozdulás biztosításának kidolgozására.
Bácsfi és a speciális magyar antiszemitizmus
   2004. október 10.Magyar Nemzet Online   
Nem múlhat el hét, hogy a nyugati sajtóban ne jelenne meg Magyarországot antiszemitának beállító cikk. Akik még nem unják, azoknak ajánljuk a Neue Zürcher Zeitung terjedelmes írását, amelyben Kovács Tibor és Verõ Tamás rabbi nyilatkozik a különleges magyar zsidóellenességrõl.
SZDSZ-MSZP közös fellépés a hungaristákkal szemben
   2004. október 10.Index.hu   
Az SZDSZ és az MSZP szerint a magyarországi demokratikus erõknek együtt kellene fellépniük a hungarista törekvésekkel szemben. Csõzik László az SZDSZ Új Generáció elnöke és Suchman Tamás szocialista képviselõ errõl vasárnap beszélt Budapesten, a Terror Háza elõtt tartott sajtótájékoztatón.
MSZP-SZDSZ: közös fellépést a hungaristákkal szemben!
   2004. október 10.Népszava Online   
Együtt kellene fellépniük a magyarországi demokratikus erõknek a hungarista törekvésekkel szemben -vélekedik az SZDSZ és az MSZP. A két párt képviselõi a Terror Háza elõtt arra hívták fel a demokratikus és jóérzésû embereket, valamint a Fideszt és az MDF-et, hogy csatlakozzanak a tiltakozáshoz.
A Terror Háza elõtt provokált Bácsfi
   2004. október 9.Népszava   
A Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) tegnap délelõtt újra elõállította a magát hungaristának valló Magyar Jövõ Csoport vezetõjét. A közlemény szerint rendzavarás szabálysértése miatt volt szükség az intézkedésre. Azt is tudatták, hogy hétfõn bíróság elé állítják a rendzavarás ügyében.
Bácsfi újra õrizetben
   2004. október 9.Népszabadság   
Péntekre virradó éjszaka a rendõrség önkényuralmi jelkép használata miatt elõállította a zuglói rendõrkapitányságra Bácsfi Diánát, a be nem jegyzett Magyar Jövõ Csoport nevû hungarista szervezet vezetõjét, aki ellen az illetékes önkormányzat a hirdetmények kihelyezésével kapcsolatos elõírások szándékos megsértése miatt várhatóan eljárást indít. Bácsfit és egy tizenkilenc éves fiatalembert a Thököly úton igazoltatták a rendõrök, plakátragasztás közben. Reggel hétkor mindkettõjüket szabadon engedték.
Bácsfi Diána újra õrizetben
   2004. október 9.Magyar Nemzet   
A BRFK rendzavarás miatt Õrizetbe vette Bácsfi Diánát, a hungarista Magyar Jövõ Csoport (MJCS) vezetõjét - jelentette be a rendõrség tegnap. Bácsfi délelõtt megjelent a budapesti Terror Háza Múzeum elõtt, ahol egy civil szervezet újnyilas eszmék elleni demonstrációja zajlott.Kézjegyével akarta ellátni a hungarista szervezet elsõ embere a múzeum elõtt elhelyezett transzparenseket.
Bácsfi Diánát már naponta elõállítják
   2004. október 9.Magyar Hírlap   
A rendõrség tegnap délelõtt ismét elõállította Bácsfi Diánát, a hungarista Magyar Jövõ Csoport (MJCS) vezetõjét, amikor megjelent a Terror Háza elõtt, hogy aláírja az újfasiszták elleni transzparenseket. Karlendítéssel köszönt a megjelent újságíróknak, ekkor a rendõrök autóba ültették, és elvitték a helyszínrõl. Bácsfit csütörtök este is elõállították, mert plakátokat ragasztott ki a fõvárosban. Az MJCS október 15-ére demonstrációt jelentett be a Terror Háza elé. Az épület korábban Szálasi nyilaskeresztes pártjának a székháza is volt. Október 15-ére több szervezet is demonstrációt szervez az MJCS akciója miatt tiltakozva.
Virágok és esetleges provokáció
   2004. október 8.Népszava   
Sértenek minden eddigi áldozatot és minden demokratát az olyan nyilas eszmék, amelyek akár csak csírájában is megjelennek - mondta Szili Katalin a Terror Háza elõtt, ahol csatlakozott a Népszava „Virággal az újnyilasok ellen" elnevezésû tiltakozó akciójához. Az Országgyûlés elnöke az Andrássy úti épületnél felállított transzparensek egyikére azt írta: a múlt bûnei nem mérgezhetik meg jelenünket és nem fojthatják meg jövõnket.
A Terror Házát bünteti a költségvetés
   2004. október 8.Napi.hu   
A Terror Háza múzeum jövõre mindössze 283 millió forintból gazdálkodhat - derül ki a pénzügyi tárca javaslatából. A múzeum 2004-ben 313,5 millió forintot kapott, a jövõ évi tervezet alapján azonban 5 százalékos általános báziscsökkenésnél jobban kénytelen szûkíteni gazdálkodásán a Schmidt Mária vezette intézmény.
Egyre több virág az Andrássy úton
   2004. október 8.Metró   
Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke egy szál virágot helyezett el a Terror Háza elõtt, ezzel csatlakozva a Virággal az új nyilasok ellen elnevezésû, a Népszava által meghirdetett akcióhoz.- A múlt bûnei nem mérgezhetik meg jelenünket és nem fojthatják meg jövõnket írta az Andrássy úti épületnél felállított transzparensek egyikére Szili Katalin. A házbizottság csütörtöki ülésén a négy parlamenti párt megállapodott abban, hogy hétfõn közös nyilatkozatot fogadnak el a parlamentben a gyûlöletkeltés ellen. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfõn, Juhász Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára szintén csütörtökön írta alá a transzparenst.
Csak röviden!
   2004. október 8.Élet és Irodalom   
1) Tény, hogy a történet egyik szála vesztett perbe torkollott, egy másik viszont Schmidt Mária elutasított kérelmébe: a MÚOSZ etikai tanácsa nem látta gyûlöletkeltésre alkalmasnak azt a glosszát, amelyik különben az egész vitát vagy másfél éve elindította. Egy, amúgy nem az alapkérdésben döntõ bírói ítélet erejéhez nem mérhetõ az etikai tanács állásfoglalásának ereje, az elutasítás azonban legalábbis valószínûsíti, hogy Gerõ András szeme erõsen káprázik, amikor maga mögött robusztus légiókat lát, a másik oldalon meg szerkesztõséget elanyátlanodott háziszerzõkkel.
MEASZ: soha többé fasizmust!
   2004. október 7.Népszava   
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) az újfasiszta megnyilvánulások elleni közös fellépés érdekében lemond az október 14-ére meghirdetett tiltakozó gyûlés megtartásáról - közölte Hanti Vilmos, a szervezet elnöke. A MEASZ úgy döntött, tagjait, szimpatizánsait ehelyett október 15-én 18 órára hívja a Terror Háza elé, csatlakozva az SZDSZ - Új Generáció által szervezett tüntetéshez. Ezzel közösen tegyen hitet a demokrácia védelmében mindenki: soha többé fasizmust! -zárul a közlemény.
Juhász Gábor a Terror Házánál : "Virággal az új nyilasok ellen"
   2004. október 7.MTI   
Juhász Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára egy szál virágot helyezett el csütörtökön a Terror Háza elõtt, ezzel csatlakozva a "Virággal az új nyilasok ellen" elnevezésû, egy napilap által meghirdetett akcióhoz. "A régi és az új nyilasoknak el kell tûnniük a közéletbõl" - írta Juhász Gábor az Andrássy úti épületnél felállított transzparensre. A szocialista politikus hozzátette: ezeknek az eszméknek nincs helyük a XXI. századi európai Magyarországon.
Beszélgetés Schmidt Máriával
   2004. október 7.Nap-kelte   
Schmidt Mária Terror Háza Múzeum igazgatója a vendégünk, jó reggelt kívánok!

Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum fõigazgatója: - Jó reggelt kívánok!

Mv.: - A múzeum szeretné megtalálni mindazokat az állampolgárokat, élõket és holtakat, akik 1944-ben, amikor a zsidókat üldözték, Magyarországon segítettek az üldözötteknek. Ez mi akar lenni, egy teljes kompendium, egy teljes jegyzéke mindazoknak, amennyire lehetséges mindazoknak, egy országos jegyzék?
Tumultus
   2004. október 7.Magyar Nemzet   
Bemondta a rádió, hogy aki teheti, kerülje el az Oktogont, mert tumultus keletkezett amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc fagylaltot vásárolt. Azt nem részletezte az útinform, hogy a tumultus az újdonsült kormányfõ rajongóiból, kritikusaiból, netán testõreibõl keletkezett-e - mindenesetre nem ártott volna némi elõzetes figyelmeztetés, mert akkor talán nem vesztegelek annyit a körúti dugóban a miniszterelnök édesszájúsága miatt.
Klió ártatlansága
   2004. október 7.168 Óra   
Az még Magyarországon is ritka hóbort, hogy valaki Szálasi Ferencet szellemi atyjaként vállalja. Van-e önmagán túlmutató jelentõsége annak, hogy a történet szereplõje fiatal bölcsész? Milyen áttételeken szivárognak be szélsõjobbos pedigréjû eszmék a magyar közéletbe? A történettudomány közvetítésével, vagy a „hétköznapi tudat” által? Mi végre ez a csontvázforradalom?
Hétfõn elfogadja a T. Ház a náciellenes nyilatkozatot
   2004. október 6.Népszava   
Múlt vasárnap óta a Terror Háza elõtt, a Szálasi puccs évfordulójára tervezett nyilas-emlékünnepség helyszínén folytatódik a Népszava antifasiszta akciója. Felhívásunkban azt követeljük, hogy szülessen olyan törvény, amely egyszer s mindenkorra megtiltja Magyarországon a nyílt színi fasiszta demonstrációkat. Szeptember 26-án az elsõ háromezer támogató nevében helyeztünk el egy-egy szál virágot a helyszínen, s kértük minden jóérzésû honfitársunkat, hogy október 15-ig látogasson el az Andrássy útra, tegyen le egy szál virágot és aláírásával is csatlakozzon felhívásunkhoz.
Lomnici Zoltán egyedül hajt fejet a nyilas terror áldozatai elõtt
   2004. október 6.Népszava Online   
A fõbíró vallja, hogy a szélsõséges nézetekkel és cselekedetekkel szemben a társadalmi összefogás a legfontosabb. Ugyanakkor Lomnici Zoltán - mivel bíróként tartózkodnia kell a politikai tevékenységtõl - kijelentette: nem vesz részt az október 15-ére a terror Háza elé meghirdetett antifasiszta demonstráción, hanem egyedül, a Holokauszt Emlékközpontnál hajt fejet a nyilas terror áldozatainak emléke elõtt.
A közvélemény szerint a nácik veszélyesebbek mint a kommunisták
   2004. október 6.Index.hu   
A magyar társadalom békéjét, a köznyugalmat sokkal jobban veszélyeztetik a szélsõjobboldali, neonáci eszmék, mint a szélsõbaloldali, kommunisták, derül ki a Marketing Centrum felmérésébõl. A telefonos háztartásban élõk 78 százaléka hallott arról, hogy október 15-én a nyilas hatalomátvétel 60-ik évfordulóján megemlékezõ demonstrációt hirdettek a Terror házához , ám a demonstrációt szervezõ Magyar Jövõ Csoport, illetve Bácsfi Diána neve csak a hívottak 64 százaléka számára hangzott ismerõsen.
A nap embere
   2004. október 5.Népszava   
A miniszterelnök tegnap virágot helyezett el a Terror Háza elõtt és aláírta a Népszava f elhívását az újnyilasok ellen. Eddig a protokolláris hír.
Gyurcsány és Medgyessy is eljön a Terror Háza elé
   2004. október 5.MTV - Híradó   
Gyurcsány Ferenc és Medgyessy Péter is részt vesz október 15-én a Terror Házánál tervezett tüntetésen. A demonstrációt az SZDSZ éj Generációja kezdeményezte a szélsõséges nézetek elleni tiltakozásul. A miniszterelnök tegnap csatlakozott a Népszava "Virággal az új nyilasok ellen" elnevezésû akciójához, és egy szál virágot helyezett el a Terror Házánál.
Megint a hungaristákról vitáztak a parlamentben
   2004. október 5.Index.hu   
A gyülekezési törvény megalkotásának idején még nem számíthattak nyilas szervezkedésre, így a jogszabályt módosítani kell, mondta Juhász Gábor, MSZP-s képviselõ a keddi parlamenti vitán. Frakciótársa, Hankó Faragó Miklós szerint szigorú büntetõjogi fellépésre ma nincs lehetõség. Eközben a pártok hamarosan megegyeznek a szélsõségeket elítélõ politikai nyilatkozat szövegében. A kormánypártoknak leginkább "szerkezeti és stiláris jellegû" változtatási javaslataik vannak a Fidesz által benyújott tervezettel kapcsolatban.
Gyurcsány Ferenc is csatlakozott a Népszava akciójához
   2004. október 5.Népszava   
Legyen világos az új kormány megalakulásának már az elsõ napján, hogy vannak dolgok, amelyekben nincsen alku. A demokrácia arról szól, hogy a világ legtöbb dolgában lehet alkudni. De nincs alku a kirekesztésrõl, az antiszemitizmusról és a rasszizmusról - jelentette ki tegnap Gyurcsány Ferenc kormányfõ, aki Budapesten a Terror Háza elõtt felkereste a Népszava által indított „Virágokkal az újnyilasok ellen" mozgalom emléktábláját.
A nyilas terror áldozatairól való közös megemlékezésre kérte a polgárokat a kormány
   2004. október 5.MTI   
A nyilas terror áldozatairól való közös megemlékezésre kérte a kormány nevében a polgárokat Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára kedden, napirend elõtt a parlamentben. A kormány felkéri a polgárokat, hogy tegyék félre politikai ellentéteiket, és október 15-én együtt emlékezzenek meg a nyilas terror áldozatairól - közölte az államtitkár, reagálva Juhász Gábor felszólalására. Az MSZP-s politikus arról beszélt, hogy a törvény erejével kell fellépni az ordas eszmékkel szemben.
Egyszer be kellene fejezni a második világháborút
   2004. október 5.Magyar Nemzet   
Schmidt Mária szerint a nemzetbiztonsági szolgálatnak a maroknyi újnyilas minden lépésérõl tudnia kellett

Nem lehet nem észrevenni, hogy a baloldal mindenképpen fa sisztaellenes tüntetést akar szervezni, ezért nem lép fel határozottan a maroknyi újnáci csoport ellen - mondja Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum fõigazgatója. Szerinte ezzel magyarázható, hogy a kormányhatalom, amely a legkomolyabb szigorral, szinte brutálisan lépett föl több esetben, amikor saját pozícióját féltette, most nem használja fel törvényes eszközeit pár nyilassal szemben. A történész úgy véli, a kérdéses legitimációjú kabinet azért kényszerül erre a kétségbeesett lépésre, mert nincs más új üzenete, amivel fogyatkozó választói bázisát egyben tarthatná, mint az antifasiszta harc.
A hungarista tüntetés napján zárva tart a Terror Háza
   2004. október 4.Index.hu   
A Terror Háza Múzeum azon magyar állampolgárok felkutatására indít akciót, akik a vészkorszakban saját és családjuk életét kockára téve segítettek az üldözötteknek - közölte Schmidt Mária.
Megbeszéljük
   2004. október 4.Klub Rádió   
Megbeszéljük. Bolgár György és a hallgatók mûsora. Ma a hallgatók beszélgetõtársa Dési János. A mûsor telefonszámai 06-1-387-8452 és 06-1-387-8453.
Gyurcsány Ferenc a Terror Házánál - A megemlékezés után fagyizni ment a miniszterelnök
   2004. október 4.Hír TV   
Gyurcsány Ferenc is elhelyezte virágait a Népszava Terror Háza elõtti emlékhelyén. A miniszterelnök az október 15-ére tervezett nemzetiszocialista tüntetés helyszínén a baloldali újság fõszerkesztõjének társaságában tiltakozott Bácsfi Diánáék akciója ellen. A kormányfõ a rövid megemlékezés után az Oktogon egyik cukrászdájába sietett.
A Terror Háza zárva tart a hungarista tüntetés napján
   2004. október 2.ma.hu   
A Magyar Jövõ Csoport október 15-ére meghirdetett Terror Háza elõtti demonstrációja - az esetleges kegyeletsértés - miatt a múzeum aznap nem nyitja ki kapuit - jelentette be Schmidt Mária. Az intézmény vezetõsége tudományos konferenciával is felhívja a társadalom figyelmét a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulójára.
Több ellendemonstráció várható a hungarista tüntetés idején
   2004. október 2.Népszava   
Több ellentüntetést is meghirdettek október 14.-re és 15.-re a Terror Háza elé, az Andrássy út rá. Itt tartja ugyanis október 15-én demonstrációját Szálasi hatalomra jutásának 60. évfordulója alkalmából a Bácsfi Diána vezette, magát hungaristának valló Magyar Jövõ Csoport.
Emberek az embertelenségben
   2004. október 2.Hajdú-Bihari Napló   
A Terror Háza Múzeum azon magyar állampolgárok felkutatására indít akciót – Emberek az embertelenségben címmel –, akik a legszörnyûbb üldöztetések idõszakában saját és családjuk életét kockára téve segítettek az üldözötteknek – közölte pénteki sajtótájékoztatóján a múzeum fõigazgatója. Schmidt Mária beszámolt arról: felhívással fordulnak minden olyan magyar állampolgárhoz, akik ismernek ilyen személyeket, illetve történeteket, hogy hívják fel az 1/374-2606-os telefonszámot vagy írjanak a muzeum@ terrorhaza .hu e-mail-címre.
1 mondatban
   2004. október 2.Magyar Hírlap   
Felkutatják azokat a magyar állampolgárokat, akik a vészkorszakban saját és családjuk életét kockára téve segítettek az üldözötteknek közölte Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum fõigazgatója.
Hõsöket keres a Terror Háza
   2004. október 2.PolitikaFórum   
A múzeum azokat az állampolgárokat szeretné megtalálni, akik a vészkorszakban saját és családjuk életét kockáztatva segítettek az üldözötteken. A cél egy írott visszaemlékezésekbõl, illetve a túlélõkkel, szemtanúkkal, vagy még embermentõkkel készített interjúkból összeállított dokumentációs bázis létrehozása. Az információgyûjtéséhez az adatvédelmi biztos is hozzájárult. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum fõigazgatója a Magyar Jövõ Csoport által október 15-ére a múzeum elé tervezett demonstráció kapcsán elmondta, hogy a vezetõség úgy határozott, hogy aznap a múzeum zárva lesz.
Akik emberek maradtak
   2004. október 2.Magyar Nemzet   
A Terror Háza Múzeum a magyar holokauszt hatvanadik évfordulóián a Magyar tragédia 1944 címû programsorozatban a tegnapi naptól kezdõdõen egy évig tartó akciót indít azon magyar állampolgárok felkutatására, akik a ; vészkorszakban saját és családjuk életét kockára téve segítettek az üldözötteken. Olyanok jelentkezését várják, akik ismernek, ismertek ilyen embereket, s el tudják mesélni történetüket. Ugyanis a holokauszt felett akkor térhetünk napirendre -mondta Schmidt Mária, az intézmény igazgatója a tegnap tartott tájékoztatón -, ha már elvégeztük a gyászmunkát, elsirattuk az áldozatokat, megbüntettük a tetteseket.
Hírek
   2004. október 2.Kossuth Rádió   
Olyan magyarokat keres a Terrorháza, akik náci vészkorszakban mentették az üldözötteket. A fõigzgató sajtótájékoztatójáról tudósít Géczi Mária. A múzeum azokat a magyar állampolgárokat szeretné megtalálni, akik a vészkorszakban saját és családjuk életét kockáztatva segítettek az üldözötteken. A cél egy írott visszaemlékezésekbõl, illetve a túlélõkkel, szemtanukkal vagy még élõ embermentõkkel készített interjúkból összeállított dokumentációs bázis létrehozása. Az információ gyûjtéséhez az adatbiztos is hozzájárult. Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum fõigazgatója a Magyar Jövõ Csoport által október 15-ére a múzeum elé tervezett demonstráció kapcsán elmondta, hogy a vezetõség úgy határozott, hogy aznap a múzeum zárva lesz.
Hírek
   2004. október 1.Rádió C   
Olyan embereket keres a Terror Háza Múzeum a holokauszt 60.évfordulója alkalmából, akik a második világháborúban zsidókat mentettek meg a haláltól. A múzeum egy dokumentációs bázist akar létrehozni, ahol írott és szóbeli visszaemlékezések lesznek ezekrõl az emberekrõl. A múzeum gyûjteménye szabadon kutatható lesz.
Terror Háza - embermentõket keresnek
   2004. október 1.Duna TV   
A Terror Háza Múzeum a magyar holokauszt 60. évfordulójára történõ megemlékezés-sorozat keretében akciót indít azoknak a magyar állampolgároknak a felkutatására, akik a vészkorszakban saját és családjuk életét kockára téve segítettek az üldözötteken.
A Terror Háza zárva tart a hungarista tüntetés napján
   2004. október 1.Hír TV   
A Magyar Jövõ Csoport október 15-ére meghirdetett Terror Háza elõtti demonstrációja - az esetleges kegyeletsértés - miatt a múzeum aznap nem nyitja ki kapuit - jelentette be Schmidt Mária. Az intézmény vezetõsége tudományos konferenciával is felhívja a társadalom figyelmét a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulójára.
A vészkorszak üldözötteinek segítõit keresi a Terror Háza
   2004. október 1.Magyar Nemzet Online   
A múzeum felhívásában azon emberek segítségét kéri, akiknek tudomásuk van olyan magyar állampolgárokról, akik a vészkorszakban saját és családjuk életét kockára téve segítettek az üldözötteken. A Terror Háza célja, hogy dokumentációs bázist hozzon létre visszaemlékezésekbõl, illetve túlélõkkel, szemtanúkkal vagy még élõ embermentõkkel készített interjúkból - olvasható a múzeum honlapján.
BRFK: törvényes volt a Magyar Jövõ Csoport eddigi tüntetései
   2004. október 1.Index.hu   
A Magyar Jövõ Csoport (MJCS) demonstrációinak várható nagy létszáma akadályozta volna a gyalogosokat, a tömegközlekedési és esetlegesen a közúti jármûforgalmat az Erzsébet téren - indokolta a napilapnak megküldött tájékoztatásában a Budapesti Rendõr-fõkapitányság, hogy miért tiltotta be Gergényi Péter a hungaristák öt rendezvényét. Az MJCS szeptemberben és októberben összesen öt alkalommal tartott gyûlését nem engedélyezte a budapesti fõkapitány.
Egy villa új ruhája
   2004. október 1.Népszabadság   
Az Andrássy út Hõsök tere felõli szakasza lassan, de biztosan nyeri vissza a fõváros fõútvonalához illõ reprezentatív szerepét, régi formáját és eleganciáját. Nem egyszerûen a felújított homlokzatoknak vagy a tisztára vakolt házfalaknak köszönhetõ, hogy ismét bekerült a vérkeringésbe, inkább olyan emblematikus épületekre érdemes gondolni, mint a Terror Háza sokat vitatott, de kétségtelenül karakteres tömbje, vagy a nemrégiben átadott KOGArt mûvészeti és kulturális központ felújított és újragondolt épülete. A sorban máris újabb, bár jelentõségét tekintve talán kevésbé feltûnõ példa következik: egy irodaházzá alakult villa az Andrássy út 121.-ben.
Zsidómentõket keres a Terror Háza
   2004. október 1.Origo.hu   
Olyan embereket keres a Terror Háza Múzeum, akik a második világháborúban zsidókat mentettek meg a haláltól. Interjú készítenek velük, és a róluk szóló visszaemlékezésekkel együtt nyilvános adatbázist készítenek a magyarországi embermentõkrõl.
Hungarista tüntetések: a rendõrség indokol
   2004. október 1.Népszabadság   
A Magyar Jövõ Csoport (MJCS) demonstrációinak várható nagy létszáma akadályozta volna a gyalogosokat, a tömegközlekedési és esetlegesen a közúti jármûforgalmat az Erzsébet téren - indokolta lapunknak megküldött tájékoztatásában a Budapesti Rendõr-fõkapitányság, hogy miért tiltotta be Gergényi Péter a hungaristák öt rendezvényét.
Megbeszéljük
   2004. szeptember 30.Klub Rádió   
Megbeszéljük. Bolgár György és a hallgatók mûsora. Ma a hallgatók beszélgetõtársa Vicsek Ferenc. A mûsor telefonszámai: 06-1-387-8452 és 06-1-387-8453.

Vicsek Ferenc: - Köszönöm szépen hogy várt.

Hallgató: - Igen, itt vagyok. Természetes. Nekem fontos. Azt szeretném mondani a stílust illetõen, hogy rendkívül meglepõ lehet a Fideszesek számára akiket Lengyel László farkasoknak nevezett, akik elõbb-utóbb elharapják az öregek torkát. égy rendkívül meglepõ lehetett számukra, ahogy Gyurcsány Ferenc válaszolt, illetve nem válaszolt a kérdéseikre. Amelyek durvák voltak, dehát mondom, minõsítse ezt egy hozzáértõ és objektív szakember. Én Kéri Lászlóban bízom.
Egyre többen tiltakoznak a nyilastüntetés miatt
   2004. szeptember 30.Népszava   
Vasárnap délután óta a Terror Háza elõtt, a Szálasi-puccs évfordulójára tervezett nyilas-emlékünnepség helyszínén folytatódik a Népszava antifasiszta akciója. Felhívásunkban azt követeljük, hogy szülessen olyan törvény, amely egyszer s mindenkorra megtiltja Magyarországon a nyílt színi fasiszta demonstrációkat.
Felmentették a fõvárosi közigazgatási hivatal vezetõjét
   2004. szeptember 29.Infó Rádió   
A posztjáról felmentett fõvárosi közigazgatási hivatalvezetõ jó szakember ugyan, a miniszterelnöknek azonban jogában áll megválasztani azt, hogy kikkel kíván együtt dolgozni. Ezt a fõpolgármester mondta a közigazgatási hivatalvezetõ felmentésével összefüggésben. Demszky Gábor sajtótájékoztatójáról tudósít.
A torreádor és a bika
   2004. szeptember 29.Magyar Hírlap   
Eörsi István a személyemet kritizáló írásában az enyémet „derûvel olvasva” - kétségbe vonja, majd megfeddi a tárgyilagosságomat. Sajnos, írásomnak már a címét, annak elsõ sorát és az idézett törvény lényegét sem értette meg (a „jóhírnév” jogi mûszó, tartalmát és védelmét évtizedek óta törvény szabja meg), Engedelmükkel, ezt újból nem ismertetném.

| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 |
| 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | aktuális


 
múzeum | interaktív | bolt | hírek | állandó kiállítás | mozi | időszaki kiállítás | fotógaléria