Első emelet

Az első emeleti tárlatot az át- és kitelepítés terem nyitja, amely a második világháború utáni kollektív üldözés időszakát mutatja be.

Több mint 200 ezer német származású honfitársunkat sújtotta a kollektív bűnösség vádja és a kitelepítés, míg a győztes, később „baráti” Csehszlovákia közel 100 ezer magyart kényszerített szülőföldje elhagyására. Tovább haladva, - az egykori pribékek által tornateremnek becézett - vallató szobához jut a látogató, ami a többszöri átépítés ellenére is mementóként áll még.

A beszolgáltatás terem zsírkockákkal kirakott labirintusa a parasztság elleni terrort idézi meg, és emlékeztet a kisbirtokosra, „kulákra”, zsellérre, földmunkásra, akinek sok esetben utolsó szem búzáját vette el a kommunista hatalom. Az ÁVO-s arcképcsarnokon át az államvédelem rettegett vezetőjének, Péter Gábornak a szobájába vezet az út, ahol az íróasztal és vele szemben a priccs, a szovjet proletárdiktatúra gyakorlatát is szimbolizálja: a forradalom felfalja gyermekeit.

A politikai megrendelésre lefolytatott, és a párt által kézi vezérléssel irányított koncepciós és kirakatperek brutalitását tárják elénk az Igazságszolgáltatás terem aktái és dokumentumai, a középpontban futó Nagy Imre per filmkockáival. Az ezt követő propaganda- és a mindennapi élet terem fotói és plakátjai az „emberarcú-, és élhető szocializmus” abszurd világába kalauzolnak, míg végül a „magyar ezüst” alumínium termén keresztül a felekezeti és Mindszenty teremig jut a látogató.

A felekezeti terem földbe süllyesztett keresztje, a fölötte hangszóróból harsogó gyűlölettel, és Mindszenty palástja az eltiport szerzetesrendek ereklyéivel a materializmus háborúját jelképezi a szakrálissal, az embertelenség küzdelmét a humánummal.

Első emelet