Igazságszolgáltatás

A teremben a volt Történeti Hivatalból származó, több mint 800 korabeli aktatartó látható, amelyek egy részében az 1945-1956 közötti időszak politikai pereinek, vádiratainak, ítéleteinek, kegyelmi kérvényeinek, vizsgálati és operatív anyagainak másolatait helyeztük el. Hasonló dokumentumok borítják a falat, a padokat és a bírói pulpitust. Az állványba vágott fafülke, illetve a benne elhelyezett bársonyszék és telefon a hatalmi ágak megosztásának elvét sértő, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség jogállami követelményével teljesen ellentétes, kézi vezérlésű joggyakorlatot szimbolizálja. A monitoron a Nagy Imre perről 1958-ban készített, közel egyórás belügyi propagandafilm látható.

A második világháború után a győztes hatalmak Magyarországon is népbíróságokat hoztak létre a háborús bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonására. A háborús főbűnösök elleni perekben sok kirívó embertelenségért felelős közszereplő nyerte el méltó büntetését. Az eljárásokat azonban a kommunisták arra is felhasználták, hogy az útjukban álló politikai ellenfeleikkel is leszámoljanak.

Ennek érdekében „megtisztították” a bíróságokat és több mint ezer bíró helyére „gyorstalpalón” képzett pártszolgákat ültettek. Ezt követően koncepciós kirakatperek tucatjait rendezték meg (Magyar Közösség pere, MAORT-per, Nitrokémia-per stb.).

Megszűnt a törvény előtti egyenlőség, helyébe osztálybíráskodás lépett. Ez azt jelentette, hogy a bíróság súlyosbító, illetőleg enyhítő körülményként értékelte a vádlott osztály-hovatartozását. Ugyanazért a cselekményért sokkal súlyosabb ítéletet kapott az osztályidegen: a kulák, a burzsoá vagy az arisztokrata, mint a szegényparaszt vagy a munkás. Az ún. kulákperek, amelyek a módosabb parasztság ellen irányultak, mintegy 300 ezer embert érintettek. Megfosztották őket vagyonuktól, szabadságuktól, sokszor életüktől.

Át kellett venni azt a szovjet jogelvet is, amely megszüntette az ártatlanság vélelmét és a büntetlenség bizonyítását a vádlottra terhelte. A „beismerő” vallomásokat kínzással kényszerítették ki. A törvény nem védte többé a polgárt; ellene fordult.

1950-ben formailag is megszűnt a bíróságok függetlensége.

Kormányrendeletek alapján szabtak ki súlyos büntetéseket, esetenként 10 évet is. Titkos, vagyis kihirdetésre nem került rendelet alapján sújtották halálos ítélettel azokat a katonákat, akik külföldre próbáltak szökni. Hozzátartozóikat feljelentési kötelezettségük megszegése címén börtönözték be. Több mint 35 ezer ember ült börtönben.

1953-ban, Sztálin halála után, Nagy Imre miniszterelnök közkegyelemben részesített több mint 15 ezer elítéltet, de kárpótlást csak 474 munkásmozgalmi elítéltnek adott.

1945 és 1956 között közel 400 embert végeztek ki politikai okokból, és csaknem minden harmadik felnőtt ellen hatósági eljárást indítottak.

Az 1956-os forradalomért és szabadságharcért a Kádár-rendszer példátlanul kegyetlen bosszút állt. Bevezette a statáriumot, és egy éven belül 152 halálos ítéletet hozott. A halálbüntetés korhatárát 16 évre szállította le. A fi atalkorú Mansfeld Pétert ennek alapján végezték ki.

21 olyan halálos ítéletet hoztak, ahol a vádlott első fokon börtönbüntetést kapott, és enyhítésért fellebbezett, és a vád sem kért súlyosbítást. Az ítéletekről a bírónak előzetesen politikai egyeztetéseket kellett lefolytatnia.

1956 tizenkét nap szabadságáért több mint 15 ezer embert ítéltek börtönbüntetésre és több mint kétszáz embert végeztek ki. Kétszázezer ember menekült ki az országból.

Első emelet