Igazságszolgáltatás

A teremben a volt Történeti Hivatalból származó, több mint 800 korabeli aktatartó látható, amelyek egy részében az 1945-1956 közötti időszak politikai pereinek, vádiratainak, ítéleteinek, kegyelmi kérvényeinek, vizsgálati és operatív anyagainak másolatait helyeztük el. Hasonló dokumentumok borítják a falat, a padokat és a bírói pulpitust. Az állványba vágott fafülke, illetve a benne elhelyezett bársonyszék és telefon a hatalmi ágak megosztásának elvét sértő, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség jogállami követelményével teljesen ellentétes, kézi vezérlésű joggyakorlatot szimbolizálja. A monitoron a Nagy Imre perről 1958-ban készített, közel egyórás belügyi propagandafilm látható.

A második világháború után, a győztes hatalmak rendelkezéseinek megfelelően, Magyarországon is megalakultak a népbíróságok. Feladatuk az volt, hogy felelősségre vonják a háborús és népellenes bűncselekmények elkövetőit. A háborús főbűnösök elleni perekben a legkirívóbb embertelenségekért felelős közszereplők közül sokan nyerték el méltó büntetésüket. Ezeknek a pereknek nagy részét a társadalom döntő többsége helyeselte. A népbírósági eljárások azonban lehetőséget nyújtottak a berendezkedő kommunistáknak arra, hogy az igazságszolgáltatás felhasználásával számoljanak le az útjukban álló társadalmi és politikai ellenfeleikkel is.


Ehhez a bírói függetlenség felszámolására volt szükség. Rövid úton eltávolítottak több mint ezer bírót és helyükre „gyorstalpalón” kiképzett pártszolgákat ültettek. Koncepciós és látványperek tucatjait rendezték meg (Magyar Közösség pere, MAORT-per, Nitrokémia-per stb.). Megszűnt a törvény előtti egyenlőség, helyébe az osztálybíráskodás lépett. Ez azt jelentette, hogy a bíróság súlyosbító, illetve enyhítő tényezőként értékelte a vádlott származását, vagy ahogy ők nevezték: osztály-hovatartozását. Ugyanazért a cselekményért lényegesen súlyosabb ítéletet kapott a kulák, a burzsoá vagy az arisztokrata, mint a szegényparaszt vagy a munkás. Nagy szerepe volt ennek az ítélkezésnek a magyar birtokos parasztság tönkretételében. Az ún. kulákperek mintegy 300 ezer embert érintettek. Megfosztották őket vagyonuktól, szabadságuktól, több esetben életüktől és minden esetben becsületüktől.

A magyar bíráskodás átvette azt a szovjet jogelvet is, amely megszüntette az ártatlanság vélelmét, és lehetővé tette bizonytalan tényeknek a vádlott terhére történő alkalmazását. Bizonyíték helyett sok esetben megelégedtek a kínzással kikényszerített „beismerő vallomással”. Nem a vádlónak kellett a vádlott bűnösségét bizonyítania, hanem a vádlottnak azt, hogy ártatlan. A törvény nem védte többé a polgárt – ellenkezőleg: ellene fordult. 1950-ben formailag is megszűnt a bíróságok függetlensége. A Legfelsőbb Bíróságot az igazságügyi miniszter felügyelete alá helyezték (1950. évi IV. tv.).

Sok esetben nem is törvények, hanem kormányrendeletek alapján szabtak ki súlyos büntetéseket, esetenként 10 évet is (2560/1949). Titkos, vagyis kihirdetésre nem került rendelet alapján sújtották halálos ítélettel azokat a katonákat, akik külföldre próbáltak szökni. Hozzátartozóikat feljelentési kötelezettségük megszegése címén börtönözték be (1950. évi XXVI. tv.).

Ezekben az években több mint 35 ezer ember ült börtönben, és legalább ugyanennyi elítéltre várt börtönbüntetés. 1953-ban Nagy Imre miniszterelnök kinyittatta ugyan az internálótáborok kapuit, és közkegyelemben részesített több mint 15 ezer embert, de rehabilitálásra, kárpótlásra csak a 474 munkásmozgalmi elítélt esetében került sor.

1945 és 1956 között közel 400 embert végeztek ki politikai okokból, és csaknem minden harmadik felnőtt ellen hatósági eljárást indítottak. Az 1956-os forradalomért és szabadságharcért a Kádár-rendszer példátlanul brutális bosszút állt. Bevezette a rögtönbíráskodást, a statáriumot (1956. évi 28. tvr.). Egy év alatt 152 halálos ítéletet hoztak. A halálbüntetés kiszabhatóságának korhatárát 16 évre szállították le. Vágó Tibor e törvény alapján ítélte halálra a fiatalkorú Mansfeld Pétert, akit kivégeztek.

A népbíróságok gyakorlatában nem érvényesült a súlyosbítási tilalom sem. 21 olyan halálos ítéleteket hirdettek ki, ahol a vádlott első fokon enyhébb ítéletet kapott és enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett, a vád pedig nem kért súlyosbítást.

Az ítéletekről a bíró előzetesen ún. koordinációs bizottságokban egyeztetett. Ezeken részt vett a megye párttitkára, rendőrkapitánya, bíróságának elnöke és főügyésze.

A 12 nap szabadságért több mint 15 ezer embert ítéltek börtönbüntetésre és mai ismereteink szerint 228 embert végeztek ki. Kétszázezer ember menekült ki az országból.

Első emelet