Mindennapi élet

A teremben korabeli plakátok és tárgyak idézik fel a kommunizmus hétköznapjait. A harsogó színekben virító plakátok sugallta életérzés hazug volt és sivár, akár az azt közvetítő ideológia.

Azokban az országokban, ahonnan a Vörös Hadsereg űzte ki a náci megszállókat, a nagyhatalmi megállapodásoknak megfelelően, a Szovjetunió szocialista típusú társadalmi berendezkedést kényszerített az ott élőkre.

Leereszkedett a vasfüggöny, a határokat hermetikusan lezárták, elaknásították, a szocialista országokat nem lehetett többé elhagyni. Aki mégis megpróbálta, jobb esetben súlyos börtönbüntetésre számíthatott, de volt, aki az aknamezőn felrobbant vagy lelőtték, másokat kivégeztek. A „testvéri” szocialista országok élére a szovjetek jelölték ki a pártállami vezetőket, akik terrorral és erőszakkal hatalomra juttatták a kommunista pártokat.

Magyarországon felszámolták a politikai pártokat, bevezették az egypártrendszert. Betiltották az összes társadalmi szervezetet, egyesületet. Politikai képviselettel csak a Magyar Dolgozók Pártjának elnevezett kommunista párt hívei rendelkeztek. Minden gondolat, elképzelés, nézet, amely nem egyezett a párt irányvonalával, ellenségessé, elpusztítandóvá vált. A párt ideológiája, amelyet marxizmus-leninizmusnak, illetve sztálinizmusnak neveztek, rátelepedett a gazdaságra, a kultúrára, az oktatásra és a mindennapi életre.

Megszűnt a parlamentarizmus, megszűntek a politikai viták. Az állami szerveket alárendelték a pártszerveknek, a tényleges döntések a párt Központi Vezetőségében és a Politikai Bizottságban születtek. A párt élén „apánk”, „bölcs vezérünk”, „Sztálin legjobb magyar tanítványa”, Rákosi Mátyás állt. De minden szintre jutott egy-egy kis vezér, helyi kiskirály, ahogy a párttitkárokat akkoriban nevezték.

Az állampárton belül katonai fegyelem uralkodott és ez egyre jobban átterjedt az egész társadalomra. Militarizálódtak a mindennapok, az egész ország háborús hisztériában élt. Az állampárt háborút viselt a magyar társadalom különböző csoportjai ellen, és közben a szocialista tábor tagjaként a III. világháborúra készült az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei ellen.

A kommunisták megváltoztatták az alkotmányt, Magyarországot népköztársasággá nyilvánították, ami szerintük egy lépcsőfokkal közelebb vitt a célhoz: a szocializmushoz.

Önkormányzatiság helyett, szovjet mintára, itt is bevezették a tanácsrendszert. A magántulajdont felszámolták, a szakszervezeteket is az állampárt irányítása alá vonták. Bevezették a gazdaság központi vezérlését, az úgynevezett tervgazdálkodást, ami rövid idő alatt gazdasági csődbe vitte az országot. Állandósult a hiánygazdálkodás, a boltok polcai üresen tátongtak. Hosszú órákat kellett mindenért sorban állni, kenyeret, cukrot sokáig csak jegyre adtak. Mindez a pártvezetőket, vagy ahogy akkoriban nevezték őket: a „funkcionáriusokat” nem érintette, ők külön ellátásban részesültek. A gazdaság vezető posztjaira is pártkatonákat állítottak, olyanokat, akik „ideológiailag fejlettek” voltak ugyan, a gazdasághoz azonban általában nem értettek.

A párt már az óvodákban elkezdte az ideológiai képzést. A gyerek azután kisdobos, majd úttörő lett, később a DISZ-be került. Persze, csak ha megfelelő származású volt, vagyis nem volt osztályidegen vagy vallásos és szülei nem voltak internálva, kitelepítve, esetleg börtönben. Az ilyen származás súlyos hátrányt jelentett az egyetemi felvételiknél és az elhelyezkedésnél is.

A munkahelyen és szabadidőben is szünet nélkül hitet kellett tenni a rendszer mellett. Munkaidő előtt „Szabad Nép”-félórákon kellett a párt központi lapjának közös olvasásával elmélyíteni az ideológiai azonosulást, aztán szemináriumokon kellett ugyanezen okból részt venni és persze a munkaversenyeken, hétvégeken pedig „önkéntes” szolidaritási műszakokon; „önként” lehetett békekölcsönt jegyezni.

Megváltoztatták a magyar címert. A magyar Himnusz helyett inkább a szovjet Himnuszt és az Internacionálét énekeltették. A magyar nemzeti ünnepeket, így március 15-ét munkanappá nyilvánították, április 4-ét, a „felszabadulás ünnepét”, valamint november 7-ét, a bolsevik hatalomátvétel napját ünnepeltették az országgal. Aki nem mutatott elegendő lelkesedést, azt a mindenhol jelenlevő besúgók azonnal feljelentették. Mindenki megtanult suttogni, mert félt, hogy kihallgatják, lehallgatják.

A terror beárnyékolta a mindennapokat.

Első emelet