Péter Gábor szobája

Fényképek és beszámolók alapján rekonstruálták az ÁVH egykori vezetőjének dolgozószobáját. A monitorokon túlélők számolnak be az ÁVH vallatási módszereiről. A kis képernyőkön olyan kommunistákat láthatunk, akik a rendszer vezetői, majd foglyai, áldozatai lettek. Sokan először vallattak, majd vallottak, később újra a vallatók közé álltak.

A Péter Gábor vezette politikai rendőrség az első pillanattól kezdve a párt utasításainak végrehajtására szerveződött. A mindenkori pártvezető és persze Moszkva érdekeinek megfelelően, ha kellett, szüleiket, testvéreiket, szerelmeiket, barátaikat, egykori harcostársaikat, sőt bajtársaikat is lefogták, megkínozták, esetenként halálra verték.

Rajk László, még belügyminiszterként, szívesen jött az Andrássy út 60-ba, hogy személyesen ellenőrizze az ÁVO munkáját az általa irányított ügyekben – Magyar Közösség ügye, Pócspetri-ügy stb. –, 1949-ben azonban már ő került célkeresztbe. Egykori beosztottai az általa jól ismert eszközökkel és alapossággal kényszerítették beismerő vallomásra. Koncepciós kirakatperében négy társával együtt halálra ítélték és kivégezték. Ezt követően közel kétszáz munkásmozgalmi aktivista került az ÁVH karmaiba. Hamarosan egyre több vezető kommunista, köztük Rajk utódja a belügyi tárca élén, Kádár János – az ÁVH egykori megalapítója – szintén elvtársai kínzókamráiba került. Őket követték a demokratikus munkásmozgalmat eláruló s a Szociáldemokrata Pártot a kommunistáknak jó pozíciókért cserébe kiszolgáltató, úgynevezett baloldali szociáldemokraták. Rájuk is hosszú börtönbüntetés várt.

Időközben, 1950-től már a politikai rendőrségen is zajlott a tisztogatás. A maffiáéra emlékeztető módszerekkel számoltak le egymással az osztozást megtagadó gazdasági bűnözők. Szűcs Ernő, az ÁVH helyettes vezetője saját öccsét kínoztatta az Andrássy út pincebörtönében, majd Rákosi mindkettőjüket halálra verette. Az összerabolt javak egy részéről leltár készült – a dollármilliókra rúgó javaknak nyomuk veszett.

Maga Péter Gábor sem kerülhette el sorsát. Az ÁVH főnökét és több mint egy tucat – többségükben képzettség nélküli – főtiszt munkatársát Sztálin beteges antiszemitizmusa juttatta rács mögé 1953 januárjában. A szovjet diktátor ekkor adta ki a parancsot egy úgynevezett cionista összeesküvés megkonstruálására. Sztálin „legjobb tanítványa”, Rákosi Mátyás habozás nélkül odavetette neki azokat a többségükben zsidó származású ÁVH-sokat, akik éveken keresztül engedelmesen követték embertelen parancsait. Velük együtt lefogtak megannyi, hitéért és Izraelért kiálló magyar zsidót is. Sztálin halála akadályozta meg az általa indított kommunista zsidóüldözést Magyarországon.

A tanuláshoz, a továbbképzéshez, a lakáshoz, az utazáshoz, a szakmai elismeréshez való jogától megfosztottan – így élt a magyar társadalom az ÁVH és utódszervezete idején. Az intézményesített terror rendszerében alattvalókká akarták változtatni az embereket, ezért állandósították az alkalmazkodás, a behódolás kényszerét.

Az ÁVH ezen a néven nem élte túl az 1956-os forradalmat. A hatalomra kerülő Kádár János azonban a rendszer stabilizálása érdekében továbbra is arra a több ezer főből álló ávós terrorhadseregre támaszkodott, amelyet az 1956. novemberi szovjet támadást követően Politikai Nyomozó Főosztálynak neveztek el. Munkatársainak több mint kilencven százaléka egykori ÁVH-s volt – Kádár és társai nyugodtan rájuk bízhatták a kegyetlen és véres megtorlást. A kommunista rendszer 1990-ben bekövetkező bukásáig az állambiztonság kötelékében számos volt ÁVH-s tevékenykedett.

Első emelet