Az ötvenes évek

A magyarországi kommunizmus legvadabb korszakát mutatja be a terem. A monitorokon korabeli híradórészleteket láthatunk. A fejhallgatókból a kommunista pártvezetők (Farkas Mihály, Révai József, Gerő Ernő) politikai beszédei szólnak. A díszes kulisszák mögött korabeli lehallgató berendezések láthatók. A vitrinekben egykori személyes okmányok, és olyan tárgyak is láthatók, amelyeket az ÁVH emberei a kihallgatások alkalmával vallató eszközként használtak.

1945 tavaszára a Vörös Hadsereg kiűzte Magyarország területéről a náci megszállókat. A háború véget ért, de a veszteségek iszonyatosak voltak. A lakosság 10%-a elpusztult, az ország romokban hevert. Újra kellett indítani az életet, újjá kellett szervezni az országot.

Magyarország politikai életében két egymással ellentétes felfogást képviselő erő küzdött az ország jövőjének meghatározásáért. Az egyik a magyar nemzeti függetlenséget óvó, a demokratikus hagyományoknak és a nyugat-európai példáknak megfelelő polgári demokrácia megteremtését támogatta. Ők a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (a Kisgazdapárt) köré tömörültek. Velük szemben állt a Magyar Kommunista Párt által vezetett „Baloldali Blokk”, amelynek politikája a nemzeti függetlenséget a Szovjetuniónak alárendelő, szovjet mintára berendezett jövőt vetítette előre.

A szovjet megszálló hadsereg és a szovjet irányítással működő Szövetséges Ellenőrző Bizottság, amely a békekötésig az ország tényleges irányítója volt, a szovjet típusú átalakulást támogatta. A magyar nép döntő többsége azonban demokráciában kívánt élni. Az 1945-ös parlamenti választásokon, a résztvevők 57%-a a Kisgazdapártra szavazott, míg az MKP-ra csak a szavazatok 17%-át kapta. A Kisgazdapárt egyértelmű választási győzelme ellenére a Szövetséges Ellenőrző Bizottság nem járult hozzá, hogy kommunisták nélkül alakuljon kormány. Azt is megkövetelte, hogy a belügyminisztérium és ezen keresztül a kormány fennhatósága alatt álló egyetlen fegyveres erő, a politikai rendőrség kommunista irányítás alá kerüljön. A politikai rendőrség segítségével a baloldal a kizárólagos hatalom megszerzése érdekében a politikai gyilkosságoktól kezdve a lakosság terrorizálásáig minden eszközt bevetett. Egyre többen tanultak meg újra félni.

Végül 1947-ben, amikor a nemzetközi helyzet erre alkalmat adott, a kommunista párt napirendre tűzte a nyílt, totális diktatúra bevezetését. Mindennapossá vált a kínzás, a megfélemlítés. Amikor attól tartottak, hogy mindez nem hozza meg elég gyorsan a kívánt eredményt, közbeléptek a szovjetek. Február 25-én, fényes nappal, elhurcolták Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát, parlamenti képviselőt. Röviddel ezután puccsot szerveztek Nagy Ferenc miniszterelnök ellen, őt magát lemondatták, a parlamentet feloszlatták.

Az előrehozott 1947-es választásokon Rajk László kommunista belügyminiszter vezetésével a kommunista párt a választók terrorizálásával, a csalás minden válfaját kimerítve, 22%-ot szerzett. Ez volt a hírhedt „kékcédulás” választás, ahol százezreket fosztottak meg szavazati joguktól, és kétszázezer hamis, kékcédulás szavazatot adtak le. Miután a választópolgárok még így is a polgári tábor számára biztosították a többséget, újabb közel hétszázezer szavazatot semmisítettek meg, hogy végre a Baloldali Blokk alakíthasson kormányt. Ezzel több mint negyven évre megszűnt a magyar parlamentarizmus.

Az ellenzék még szabadlábon lévő vezetőit külföldre űzték vagy bebörtönözték. A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesítésével Magyar Dolgozók Pártja néven új, egységes munkáspártot hoztak létre, ami végső soron a nagy múltú magyar szociáldemokrácia felszámolását jelentette. Rövid idő múltán a Szociáldemokrata Párt egykori vezetőit is bebörtönözték, tagjait üldözték.

Megkezdődött a magántulajdon megszüntetése is. Államosították az ipart, az oktatást, a pénzügyi és kereskedelmi szolgáltatásokat, a kultúrát. Kialakult az állampárt totális diktatúrája. Elfogták és koholt vádak alapján, koncepciós kirakatperben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket, a magyar katolikus egyház fejét. Ez a per is azt bizonyította a magyar állampolgárok számára, hogy a kommunisták nem tisztelnek senkit, senkire nincsenek tekintettel, senki nincs tőlük biztonságban.

1949 tavaszán, a százegy éves magyar parlamentarizmus történetében először, a választópolgároknak már nem volt választási lehetőségük, csak a pártállam jelöltjeire szavazhattak: az MDP tagjaira, illetve pártonkívüli „társutasokra”. A megcsappant szavazókedvet kétszázhúszezer úgynevezett „népnevelő” igyekezett biztosítani. Segítségükre volt „a párt ökle”, az Államvédelmi Hatóság is, amelytől addigra minden magyar polgár rettegett. Az eredmény: 96%-os választási győzelem.

Az első szabad választásra 1990-ben kerülhetett sor.

Második emelet