Gulag

Ez a terem a szovjet kényszermunka- és rabszolgatáborok világát mutatja be.

Ez a terem a szovjet kényszermunka- és rabszolgatáborok világát mutatja be. A földön található szőnyegtérképen olyan lágerpontok vannak megjelölve, ahol magyarok raboskodtak. A terem barakk, illetve marhavagonszerű belsőt jelképez, az ablakokat monitorok helyettesítik.

A háború végén Európa-szerte milliók kényszerültek szülőföldjük, lakóhelyük elhagyására. A győztesek döntése következtében Magyarországról is elűzték a német származásúakat, mintegy 200 ezer főt. Csehszlovákia pedig, amelyet a nagyhatalmak a győztesek közé számítottak, több mint 100 ezer szlovákiai magyart telepített át magyar területre.

A megszálló szovjet hadsereg – akárcsak pár hónappal korábban a nácik – kész listákkal érkezett. Felkutatott és elvitt mindenkit, akit a kommunista hatalomátvétel szempontjából veszélyesnek ítélt. Volt miniszterelnököket, minisztereket, parlamenti képviselőket, nagyköveteket, katonatiszteket, papokat, tanárokat. Elhurcolták Raoul Wallenberg svéd diplomatát, akinek annyi zsidó köszönhette életét. Vitték válogatás nélkül a munkaképes fiatalokat, leányokat, asszonyokat, fiúkat és férfiakat. Döntő többségük még nem töltötte még be a huszadik életévét. 1945 januárjától a muszkavezetőnek nevezett magyarok és a kialakuló új közigazgatás tevőleges közreműködésével folyt a fiatalok és azok összefogdosása, akik épphogy hazatértek a náci koncentrációs táborokból. A „malenkij robotra” elhurcolt magyar állampolgárokat először még Magyarország területén gyűjtőtáborokba vitték, majd átmenőtáborokba kerültek, Máramarosszigetre, Foksányba, Brassóba, Temesvárra. Ezekben a táborokban rettenetes körülmények uralkodtak, amelynek következtében sokan meghaltak. Innen több hetes, marhavagonokban történő szállítás után érkeztek meg az életben maradottak a szovjet lágervilág mintegy kétezer táborába. Több mint hétszázezer magyart nyelt el a hatalmas kiterjedésű, a Szovjetunió egész területét behálózó Gulág birodalma. Háromszázezren vagy többen sohasem tértek vissza.

A szovjet koncentrációs és munkatáborok rendszerét 1919-ben szervezték meg azzal a céllal, hogy elkülönítsék, megbüntessék és munkaerejét ingyen felhasználják mindazoknak, akiket a szovjet rendszer vélt vagy valós ellenségeinek tartottak. A „gulág” szó jelentése: lágerek központi igazgatósága; a köztudatban ez lett a szovjet koncentrációs táborok gyűjtőneve.

A gulág táboraiban több tízmillió ember halt meg. Voltak évek, amikor az őrszemélyzet brutalitása, a szovjet hatóságok által megszabott kivégzési tervszámok (kvóták), a szörnyű körülmények, a napi 10-12 órás megerőltető munka, az éhség, a fagy hatására több millióra rúgott az áldozatok száma. A rabok bányákban, vasút- és útépítéseken dolgoztak, ők ásták ki a Fehér-tenger-csatornát – embertelen körülmények között, megfelelő szerszámok, élelmezés és ruházat nélkül.

Több százra tehető azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akiket szovjet hadbíróságok ítéltek halálra vagy hosszú szabadságvesztésre, ahogy ők nevezték, „javító kényszermunkára”. A kivégzettek esetében nem volt vizsgálat, bizonyítás, csak ítélet, melyet azonnal végrehajtottak.

Az életben maradottak az ötvenes évek első felében hagyhatták el a Szovjetuniót. Sokan azonban még a büntetés lejárta után sem térhettek haza családjukhoz. A magyar határon ugyanis az államvédelmi hatóság emberei fogadták őket. Egy részüket internálták, mások hazamehettek, de őket is titoktartásra kötelezték. A rendszerváltásig hallgatniuk kellett.

Az utolsó magyar hadifogoly, Toma András, 2000-ben érkezett haza Magyarországra.

Második emelet