Kettős megszállás

A terem Magyarország egymást követő két megszállását, és két megszálló hatalmat – a nácit és szovjetet – mutatja be. A teremben látható animáció segít a látottakat térben és időben elhelyezni.

Magyarország vesztesként került ki az első világháborúból. Az egykor Olaszországnál és Angliánál nagyobb területű országot, amely az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, a trianoni békeszerződésben a győztes hatalmak megfosztották területe kétharmadától. Több mint 3 millió magyar került idegen fennhatóság alá. A világháború és az azt követő forradalom, majd bolsevik puccs következtében Magyarország reménytelen helyzetbe került. Politikailag elszigetelve, katonailag lefegyverezve, ellenséges országok gyűrűjébe zárva, Közép-Európa legkisebb, leggyengébb államává vált. Politikájának fókuszába ezért a területi revízió békés úton történő megvalósításáért és a történelmi Magyarország visszaállításért folytatandó harcot állította. Az országhatárokon kívülre parancsolt, kisebbségi létbe kényszerített magyarok millióinak a korábbiakat minden tekintetben meghaladó elnyomása azt a tragikus helyzetet eredményezte, hogy a Magyarországgal szomszédos utódállamok legfőbb külső és belső ellenségüknek a magyarokat tekintették.

A harmincas évek derekától Magyarország az egyre agresszívabbá váló náci Németország és az újra hatalmi tényezővé váló Szovjetunió kereszttüzébe került. Egymással szövetkezve, majd egymás ellen élet-halál harcot víva a két totális diktatúra olyan új európai rend megteremtésére törekedett, melyben nem volt hely a független Magyarország számára. A II. világháború kitörése után Magyarország kétségbeesett kísérleteket tett annak érdekében, hogy mozgásképességét megőrizze és elkerülje a legrosszabbat: a fenyegető náci megszállást. Nagy eredmény volt, hogy erre csak a háború ötödik évében, 1944. március 19-én került sor.

1941. június 26-án légitámadás érte Kassát és Rahót. A korabeli jelentések szerint a szovjet légierő bombázott. (Bár ezt a kérdést a mai napig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni.) Horthy kormányzó bejelentette Magyarország hadba lépését a Szovjetunió ellen. Kétszázezer magyar katona harcolt a keleti fronton, ahol 1943-ban súlyos vereséget szenvedett a Vörös Hadseregtől.

Az 1944-es náci megszállásig Magyarország élén választott, legitim kormány és parlament állt, ellenzéki pártok tevékenykedtek, képviselőik ott ültek az ország házában. A háborús megszorítások ellenére érvényesült a sajtószabadság. A magyar polgárok jobban és szabadabban éltek szomszédjaiknál. Március 19-e után azonban ízelítőt kapott az ország abból, mi várt volna rá, ha a nácik győznek.

A hitleri Németország azért szállta meg Magyarországot, hogy az ország anyagi és emberi erőforrásait korlátozás nélkül a „végső győzelme” szolgálatába állíthassa. (A tényleges hatalom Edmund Veesenmayer követ és birodalmi megbízott kezében összpontosult.) Bábkormányt hoztak létre és hozzákezdtek a magyar társadalom lefejezéséhez.

A megszállás után, a magyar hatóságok közreműködésével, kezdetét vette a zsidókérdés nemzetiszocialista módra való rendezése, a „végső megoldás”. Rekordsebességgel követték egymást azok az intézkedések, amelyeket a zsidókérdésre specializálódott náci „szakemberek”, a hírhedt Judenkommando tagjai Európa sok országában már kipróbáltak és begyakoroltak. Bekövetkezett a legrosszabb: a zsidók sárga csillaggal való megjelölése, majd 1944. május 15-én megindultak a deportálóvonatok. Két hónap alatt 437 402 vidéki zsidót szállítottak a Harmadik Birodalom fennhatósága alatt álló munka-, illetőleg megsemmisítő táborokba.

1944. augusztus 27-én a szovjet csapatok átlépték a magyar határt. Az ország a két egymás ellen élethalál harcot vívó nagyhatalom összecsapásának színterévé vált. A rövid, de súlyos veszteségekkel járó náci megszállást felváltotta a szovjet, amely hosszú időre rendezkedett be.

Magyarország szuverenitása 1944. március 19-én megszűnt. Több mint négy évtizeden keresztül állomásoztak megszálló csapatok hazánk területén. Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

Második emelet