Internálás

A politikai rendőrség Recsken, Kistarcsán, Tiszalökön és Kazincbarcikán internálótáborokat állított fel, s tucatnyi zárt tábor is működött az ország keleti felében. A szoba Recskről származó csillét és köveket mutat be, de helyet kaptak a táborban készített emléktárgyak is (öngyújtó, szemüvegtok, kereszt, cigarettás dózni, dohánypapírra írt "újság"). A filmeken egykori internáltak visszaemlékezései láthatók, hallhatók.

Az ország szovjet megszállása után az új magyar kormány is gyakran élt az internálás eszközével. Az internálás, vagyis a rendőri felügyelet alá helyezés ugyanis lehetőséget ad arra, hogy valóságos és/vagy vélt ellenségeit minden előzetes vizsgálat nélkül, puszta gyanú vagy politikai megfontolás alapján elszigetelje és eltávolítsa a közéletből.

Így jártak el a szélsőjobboldali szervezetek tagjaival, az egykori katona- és csendőrtisztekkel, a foglalkoztatási tilalom alá helyezettekkel, a nyilas és nemzetiszocialista propaganda terjesztőivel, sok egykori vezető politikussal, köztisztviselővel és a kommunisták többi politikai ellenfeleivel.

1945 és 1948 között az államvédelem több mint negyvenezer főt internált négy, koncentrációs táborra hasonlító internálótáborba: Recskre, Kistarcsára, Tiszalökre és Kazincbarcikára. A rabokat, a szovjet és a náci gyakorlatból eltanultaknak megfelelően, embertelen körülmények között, szén- és ércbányákban, kőfejtőkben, valamint útépítéseken dolgoztatták. Az internálás eredetileg 2 éveben maximált időtartamát többeknél jogellenesen meghosszabbították. A szigorúan elszigetelt őrizetesekkel az őröknek nem kellett elszámolniuk.

Kelet-Magyarországon tizenkét zárt tábor működött, ahová 1948-tól családostul hurcolták el a déli és nyugati határvidékeken lakókat, de nem csak őket.

1953 nyarától fokozatosan felszámolták az internálótáborokat. Sok rabot azonban nem engedtek szabadon, hanem az ÁVH börtöneibe zártak. Több százan pedig csak 1956-ban szabadultak. Az 1956-os forradalom utáni megtorlás idején újra megnyíltak az internálótáborok.

Kádár János 1961-ben tervet készíttetett arra, hogy, „válság esetén” 10 000 „megbízhatatlan, a társadalomra különlegesen veszélyes egyént” „megfelelő táborokban” kell összegyűjteni.

A kommunista diktatúra alatt az „osztályidegennek” tekintett katonaköteles fi atalokat, több mint tízezer főt, munkaszolgálatos zászlóaljakba sorozták be és katonai kiképzés helyett bányákban, utak, katonai objektumok, repülőterek építkezésénél dolgoztatták őket. Szögesdróttal körülvett lágerekben laktak. A cél az volt, hogy ezeket a fi atalokat fi zikailag és lelkileg megalázzák. A munkaszolgálat intézményét 1956-ban számolták fel.

Pince