Pince

Az alagsor cellái a megrázó, végzetes emberi valóságot tárják látogatóink elé. Lassan haladó lift vezet a földi pokolba, időt ad az átlényegülésre, a befogadásra. Az ereszkedés során, egy filmen a kivégzés módszerét tárja fel semleges személy, semleges hangon, a maga rettentő egyszerűségében. Megszűnik az idő, csak a fekete tér marad. A pincébe érve mindenki elnémul, nehéz bármit kérdezni, mondani, emberi szavakkal megvilágítani.

Az alagsor egyik fele rekonstrukció, eredeti állapotában mutatja be a múlt század közepének állapotát, sűrítve mindazt, ami a negyvenes-ötvenes évek lényege volt: félelem, terror, nyirkos sötétség, infernó.

A cellák variációi az emberi gonoszság találékonysága felől nem hagynak kétséget. Vizes cella: napokig, térdig hideg vízben…, rókalyuk: a teljes sötétség egy méter magasságú térben…, karcer: a bezártságérzet tébolya, fél méter alapterületű lyukban… Kínzókamra, melyről eszünkbe jut a hatalom végletes cinizmusa. Nem egy elzárt katonai börtönben vagyunk, nem egy várbörtön mélyén, hanem a polgári világ sugárútján, fél méterre a járdától, az emberek hétköznapi világától. Gondoljunk a hangokra, melyek kihallatszottak…

A pince másik fele a tematikus kiállítás folytatása: Internálás, 1956, Megtorlás, Kivándorlás, mely termek tovább követik a kronologikus rendet.

Az elénk tárt múltat a Könnyek Termével (a halálos áldozatok névsorával), illetve a Tettesek Falával hagyjuk magunk mögött, utóbbi a diktatúrák fenntartásában közreműködők arcképes listája.
A teljes történelmi keretet a szovjet csapatok kivonulásának emléke zárja, a kiállításon megtett utunk tág értelemben az idegen megszállás kezdetétől a megszállás végéig tart.

Pince