Békés Márton: Minden eddiginél nagyobb ünnepségsorozattal emlékeztek 1956-ra

2016. november 9.

Soha nem volt még példa olyan volumenű és intenzitású 1956-os emlékezéssorozatra, mint amelyet a forradalom 60. évfordulójára szervezett az 1956-os Emlékbizottság – mondta el az MTI-nek Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója.

Kiemelte: Budapesten eddig több mint 60, országszerte 350 ünnepi rendezvényt tartottak, itt járt a lengyel államfő és a szejm elnöke, Szászország miniszterelnöke. Az Emlékbizottság meghívására négy kontinens 27 országából száznál is több olyan ember látogathatott Magyarországra, aki 1956-ban segített befogadni az innen menekülőket, valamint a világ számos pontján, hat kontinens 116 helyszínén tartottak 1956-os megemlékezéseket. Az Emlékbizottságtól eddig mintegy 1000 pályázat nyert el támogatást.

A történész felidézte, hogy az elmúlt negyed században versengő narratívák alakultak ki 1956-ról. „Egy absztrakt, értelmiségi narratíva kezdte eltávolítani a forradalmat az emberektől: mintha az 1956-ot megelőző néhány év állítólagos reformkommunista kísérleteinek betetőzése lett volna a forradalom” – jegyezte meg.

Békés Márton szerint ez azonban nem így van: értelmiségi vitákból még nem alakult ki forradalom, itt egy egész országot megmozgató, elementáris erejű, spontán népfelkelésről volt szó – fogalmazott.

„Az 1956-os Emlékbizottság szerette volna visszaadni a magyar embernek a hőseit, a történelmét és a forradalomról szólva végre azokat az embereket megbecsülni, akik azt végrehajtották” – hívta fel a figyelmet a történész, hozzátéve: 1956 egy vezér nélküli felkelés volt, a résztvevőit mégis szerették volna megszemélyesíteni, néhány hőst kiemelni. Békés Márton elmondása szerint fontos volt, hogy ezek a – többnyire hétköznapi – emberek arcot kapjanak és jellemző attribútumaikkal jelenjenek meg: Szabó bácsi a bőrkabátjában, Pongrátz Gergely lódenkabátjában, Fejes József Tibor keménykalapjában vagy Bárány János bordó sapkájában.

„Az volt a cél, hogy ennek a széles, minden társadalmi réteget megmozgató népfelkelésnek az ikonikus alakjait, közismert, világos életpéldával rendelkező tagjait mutassuk: ebbe Mindszenty József hercegprímás ugyanúgy beletartozik, mint az őt Budapestre szállító Pálinkás Antal őrnagy, a holokauszt-túlélő Angyal István, a csepeli munkás Bárány János vagy Pongrátz Gergely, a Corvin köziek parancsnoka. Nem csak fegyveres felkelők kerültek a plakátokra, de – mivel ez egy szabadságharc volt – természetesen ők vannak túlsúlyban” – mondta el a történész.

Békés Márton kiemelte a roma szabadságharcosok szerepét, akikről hatvan évig nem esett szó, pedig a magyar cigányság számarányát meghaladó mértékben vett részt a szabadságharcban. Most végre ők is méltó helyükre kerülhettek – fűzte hozzá.

A történész kitért a plakátkampány legvitatottabb fotójára, a Life magazin 1956-os felvételére is, hangsúlyozva, hogy a fényképen egyértelműen Dózsa László látható, az ő 1956-os helytállása, akkori harcának és sebesülésének története régóta ismert. Számtalan kitüntetést kapott, melyek odaítélésében történészek, valamint kortársak, harcostársak vettek részt, olyan személyek, akikkel együtt harcolt hatvan évvel ezelőtt. Legutóbb a Szabadságharcosokért Közalapítvány Kuratóriuma is kiállt amellett, hogy Dózsa László '56-os hős volt.

A már elhunyt Pruck Pálról semmilyen dokumentum nem áll rendelkezésre, neve senkinek a visszaemlékezésében nem szerepel, '56 után a forradalom és szabadságharcban való részvételéért büntetést nem kapott, nem szerepel a megtorlás áldozatai között, a Kádár-rendszerben tett két nyilatkozata pedig ellentmondásosnak tekinthető – közölte Békés Márton, hozzátéve: Dózsa László ezzel szemben 1990 után számos alkalommal nyilatkozott a szabadságharcban betöltött szerepéről, könyvet írt, kitüntetéseket kapott és mostanáig nem kérdőjelezte meg senki az általa elmondottakat.

„A most Dózsa Lászlót támadó történészek miért nem szólaltak meg akkor, amikor elmesélte történetét 2007-es önéletrajzi kötetében?" – tette fel a kérdést Békés Márton. „Én nem vonom kétségbe, hogy Pruck Pál részt vett az '56-os utcai eseményekben, de pontos szerepe nem tisztázott. Ezért is lenne fontos, hogy a lánya elfogadja a Terror Háza Múzeum főigazgatójának meghívását, és személyesen beszélhessük meg vele, hogy miképpen dolgozunk együtt tovább '56 hőseinek megbecsüléséért” – fűzte hozzá a történész.