Széchenyi-díjat kapott Bogárdi Szabó István és Tőkéczki László

2017. március 16.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány munkatársai kiemelkedő tudományos tevékenységükért részesültek állami elismerésben március 15-én.

Bogárdi Szabó István, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Felügyelőbizottságának tagja, a Dunamelléki Református egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának egyetemi tanára. A Közalapítvány munkatársát a reformáció korabeli hitvallási iratai és teológiai értekezései magyar fordításainak megújítása mellett az új kiadások gondozását is magába foglaló, teológiatörténeti jelentőségű tudományos munkája, valamint értékes oktatói és közéleti tevékenysége miatt díjazták.

Ugyancsak Széchényi-díjjal tüntették ki Tőkéczki László történészt, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumi tagját, az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagját. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet Művelődéstörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként részesült a díjban. A 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett történész legutóbbi könyve, Történelmi arcképek II. címmel 2013-ban látott napvilágot a XX. Század Intézet gondozásában.

Fotó: MTI - Koszticsák Szilárd, Illyés Tibor