A Gulagra kerülő emberek a pokol küszöbén jártak

2017. október 12.

Kormos Valéria írónővel, A végtelen foglyai című kötete bemutatója apropóján szervezett budapesti író–olvasó találkozón B. Varga Judit, múzeumunk történész-muzeológusa beszélgetett.

A szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt nőkről szóló bővített kiadású kötet, a budapesti Szerb Antal Gimnáziumban tartott bemutatóján B. Varga Judit a nagy számban jelen lévő fiatal hallgatóság számára kiemelte: a Gulag túlélőinek történeteiről a tankönyvekben szinte alig lehet olvasni, maguk a túlélők pedig egészen a rendszerváltoztatásig nem beszélhettek a szörnyűségekről. Hozzátette: ezek az 1945 után elhurcolt emberek fiatalságuk legszebb éveit megfélemlítésben élték le, hiszen, ha túlélték is, és visszatértek a Gulagról, a kimondatlanságnak köszönhetően évtizedeken át nem kerülhetett le róluk a magukkal cipelt teher.

A történész hangsúlyozta: Szolzsenyicin ’74-ben megjelent leleplező könyve előtt a nyugati világ gyakorlatilag egyáltalán nem értesülhetett a Gulag borzalmairól. Annál is inkább, hiszen a hatékonyan működő szovjet propaganda a vasfüggöny nyugati oldalára egy eltorzított, pozitív képet vetített a kommunizmus mindennapjairól.

Kormos Valéria elmondta: amikor 1986–1987 körül egy férfi azzal kereste meg, hogy számos női Gulag-túlélőt ismer, nem akarta elhinni, amit hall. Mint mondta, az, hogy nem csak férfi foglyok voltak, ekkoriban teljesen új információnak számított. Hozzátette: miután az eseményeknek utánajárt, a túlélőkkel készített riportjaiból előbb egy 40 oldalas sorozat, majd 2001-ben egy kötet készült – ennek a bővített kiadása született most meg.

Az írónő elárulta, a könyvében megjelent történetekből kiderül, a kényszermunkatáborokba elhurcolt ártatlan polgári lakosok között nagyon sok gyermek, sőt terhes nő is volt, rájuk – ahogy az a többi polgári áldozat esetében is igaz – nem vonatkozott az a nemzetközi jogvédelem, ami még a nem civil hadifoglyokat is megillette. Semmiféle nemzetközi egyezmény alapján nem kaptak tehát védettséget „egyszerűen eltűntek, mintha fekete lyukba kerültek volna” – hangsúlyozta Kormos Valéria, hozzátéve: a nők egy csoportját a Donyec-medencében szénkitermelésre használták, méghozzá felszíni munkálatokhoz, ahol csúszva-mászva kellett csákányozni és csilléket tolni. Ezek az asszonyok a „a pokol küszöbén” éltek – mutatott rá.

A kötet szerzője arról is beszélt: az édesanyák a szörnyű állapotok között úgy segítették egymást, hogy ha például az egyik anyuka meghalt, a másik adott tejet a csecsemőjének. Kormos Valéria kiemelte, nagyon érdekes a Gulagról visszatérő nők hazatérés utáni boldogulása is. Mint mondta, bár a ’47-es hazatérést igyekezett Rákosi Mátyás jótéteményének beállítani a hivatalos propaganda, az egykori rabok esetében valójában ezt követően a magukra hagyatottság és az elnyomás volt a jellemző. A korábbi hadifogoly státuszú emberek – főként vidéken – hazatérésük után is nagyon rossz körülmények között, szegénységben éltek – tette hozzá.

Az írónő új könyve végén egy grúziai táborban eltöltött nászéjszakáról, egy a Gulagra hurcolt pár szerelméről is ír, ami a jelképe lehet annak, hogy még a legszörnyűbb pokolból is létezhet kiút. Ehhez a gondolathoz B. Varga Judit hozzátette: a Gulag szörnyűségeit túlélők többsége erős istenhittel, hazaszeretettel és családszeretettel rendelkezett, ezek a kötelékek pedig sokszorosan segítették az életben maradást.

Az eseményen bemutatták Berghoffer Róbert Gulag-túlélő Tabu című kötetét is.

Kormos Valéria A végtelen foglyai című könyve a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány gondozásában jelent meg.