A tabáni 56-os emlékmű

2017. október 20.

„Ötvenhatnál igazabb, tisztább és szentebb össznépi harc e honban 1848 óta nem volt.” – ezekkel a szavakkal tisztelgett a forradalom emléke előtt Hornyák Tibor, az 1956-os Emlékmű és Kegyeleti Alapítvány kuratóriumának elnöke az Ócsai Károly Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész által tervezett obeliszk 1996-os átadóünnepségén. A Tabán Dunára néző lejtőjén felállított emlékmű a külföldön élő '56-os magyarok adományainak köszönhetően épülhetett meg.

Ócsai Károly, aki maga is részt vett a forradalmi eseményekben a Corvin-köziek és a Móricz Zsigmond körtériek oldalán, olyan alkotást tervezett, amely egyrészt a Los Angeles-i MacArthur parkban felállított '56-os emlékmű párjának tekinthető, másrészt érzékelteti az általa átélt történelmi napok eufóriáját.

A 16,5 méter magas, süttői mészkőből készült kőoszlop csúcsát a szabadságvágyat szimbolizáló madáralak díszíti. Végleges formáját 2001-ben nyerte el, miután kiegészült egy, szintén Ócsai Károly által alkotott domborművel, amely a forradalmi események három fő szimbólumát: a lyukas zászlót, a vonuló tömeget és a barikádot ábrázolja.

Az emlékmű gipsztervét 2014-ben a szobrász özvegye, Neducza Náda ajándékozta a Terror Háza Múzeumnak.

Ócsai Károly (1938. június 23. – 2011. december 22.) szobrászművész, éremművész, művésztanár. 1957-ben végezte el a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumot, ahol Somogyi Józseftől és Bokros Birman Dezsőtől szobrászatot, Szentiványi Lajostól pedig festészetet tanult. Középfokú tanulmányai befejezése előtt egy évvel, 1956 októberében részt vett a forradalom és szabadságharc fővárosi eseményeiben: volt betegszállító, majd harcolt a corvinisták, illetve a Móricz Zsigmond körteret védő forradalmárok között is. A forradalom leverését követően valószínűleg barátja honfitársának, Makrisz Agamemnon kormánybiztosnak a közbenjárására sikerült elkerülnie a közvetlen megtorlást, ám érettségi után nem vették fel a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, és a szakmából is kiszorult. Ennek következtében először a Képzőművészeti Kivitelező és Iparvállalathoz, majd a Múzeumok Központi Igazgatóságához került, ahol restaurálással, illetve kiállítás-szervezéssel foglalkozott. Első önálló kiállítását 1967-ben tarthatta meg: ettől kezdve felvételt nyert a professzionális művészek szakmai szervezeteibe, meghívást kapott számos országos, illetve külföldi kiállításra, valamint hazai és nemzetközi szimpóziumokra is. 1986 és 1996 között a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola szobrásztanára, 1990 és 1994 között pedig a budafoki önkormányzat képviselője, a Kulturális Bizottság alelnöke volt. Hosszú ideig foglalkozott szobrászrajzzal is: a rendszerváltoztatás után nemzetközi és hazai művészeket felsorakoztató biennálék szervezésével részt vett a műfaj magyarországi újjáélesztésében.

Formanyelvét kristálytani kutatásaira és ezzel kapcsolatos matematikai számításaira alapozva fejlesztette ki, kompozíciós és anyagkezelési stílusán is ezek hatásai érhetőek tetten. A rendszerváltoztatás után lehetősége nyílt köztéri alkotások készítésére is. Ezek közül kiemelkednek a Tabánban, illetve Süttőn felállított, személyes élményeiből táplálkozó 1956-os emlékművei.

Tevékenységét különböző szakmai fórumok számos díjjal ismerték el, így 2000-ben elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Millenniumi fődíját, 2003-ban pedig a Munkácsy Mihály-díjat.