magyar magyar english english
nyitólap  vissza
első oldal
rólunk
közszolgálat
sajtószoba
fotógaléria

Moyses Márton (Sepsiszentgyörgy, 1941. április 20. – Barót, 1970. május 13.)

1941. április 20-án született Nagyajtán. 1956-ban a forradalom idején, az akkor tizenöt éves baróti diák útra kelt, hogy harcoljon Budapesten, de nem jutott át Magyarországra. Vizsgálati fogságba került, majd más iskolába, Marosvásárhelyre kényszerítették.

1960-ban a kolozsvári tudományegyetem első éves magyar irodalom szakos hallgatóját a Securitate emberei a tanteremből vitték el. Az akkor 19 éves Moysesnek kommunista ellenes, forradalmi versei miatt kellett bűnhődnie. „Holnap forradalom lesz”, „Vörös és fekete reakció” és „Beszélgetés a halállal” című verseiért, és a Szokolay-féle perben hétévi börtönbüntetést kapott. A börtönben, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét, amit ott helyben minden érzéstelenítés nélkül visszavarrtak a Securitatés titkosrendőrök.
Szabadulásával a megaláztatások nem értek véget. Nagyajtára kényszerítették - istállószolgának.

1970. február 13-án, pénteken egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után, leöntötte magát benzinnel és meggyújtotta magát Brassóban, a Román Kommunista Párt székháza előtt. Megtagadták tőle az orvosi ellátást. Rettenetes kínok között szenvedett hónapokon át, végül három hónap múlva, a baróti kórházban hunyt el őrizet alatt, 1970. május 13-án.
A Securitate minden versét és valamennyi fényképét megsemmisítette.


 
múzeum | interaktív | bolt | hírek | állandó kiállítás | mozi | időszaki kiállítás | fotógaléria