Anne Applebaum (1964, Egyesült Államok, Kelet-Európa-szakértő, újságíró-történész) A Yale Egyetemen, a London School of Ecnomicson és az oxfordi St. Anthony’s College-ben tanult történelmet, irodalmat, nemzetközi kapcsolatokat. 1988-tól egy ideig és 2006-óta újra Varsóban él. A The Economics munkatársaként részese és egyben tudósítója is volt a rendszerváltoztatásnak. Műveinek központi témái a közép- és kelet európai kommunizmusok. 2002 óta a Washington Post vezető munkatársa. Első könyve, a „Between East and West” 1996-ban Adolph Bentinck-díjat nyert. „A Gulág története” című könyvéért 2004-ben Pulitzer-díjjal tüntették ki. (Anne Applebaum: A Gulag története I-II. Fordította Tomori Gábor. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005. 800 + 403 oldal)

Alekszander Gurjanov (1950, Oroszország, matematikus, fizikus, történész) Asztronómiát tanult a Moszkvai Egyetemen, ahol 1975-ben szerzett diplomát. 1993-ig az Orosz Tudományos Akadémia Atmoszféra-Fizikai Intézetének munkatársa volt, 1993-tól a moszkvai székhelyű emberjogi szervezet, a Memorial Információs Tájékoztató- és Kutatóintézetnek munkatársa, a Memorial Egyesület Lengyel Bizottságának vezetője. Gurjanov szerkesztője és társszerzője a Memorial által Moszkvában kiadott „Lengyelek és lengyel állampolgárok elleni repressziók” című gyűjteményes kötetnek, továbbá társszerzője és szerkesztője a 15 kötetes Repressziós Indexnek, amelyet 1997-2007 között Varsóban adott ki a Karta Központ és az orosz Memorial.

Kapronczay Károly (1941, Magyarország, történész, egyetemi tanár) Történelem-könyvár szakon diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán. „A lengyel-magyar kapcsolatok 1919-1929 között“ című tanulmányával 1972-ben szerzett PhD fokozatot. 1988-tól a Magyar Tudományos Akadémia Magyar-Lengyel Történészbizottságának tagja és titkára, 1990-1994 között a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsadójaként dolgozott. 1969-től a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársa, 2000 -től főigazgatója.
Kiemelt kutatási területe a magyar lengyel kapcsolatok: különös tekintettel a második világháború alatt Magyarországra menekült lengyelek történetére. Munkásságát a Lengyel Köztársaság 2000-ben a Lengyel Érdemrend Lovagkeresztjével ismerte el.

Kovács István (1945, Magyarország, történész, költő, műfordító, diplomata) Történelem-lengyel szakon diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1972-től a Magyar Tudományos Akadémia Kelet-európai Irodalmak tanszéki kutatócsoportjának munkatársa. 1981-től az ELTE Lengyel Filológiai tanszék oktatója. 1990-től kulturális tanácsos a Magyar Köztársaság varsói nagykövetségén, 1994-től 1995-ig, majd 1999 és 2003 között krakkói főkonzul. 1995-ben lengyel tanszéket alapít és vezet négy éven át a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Kandidátusi értekezése „Mindvégig veletek voltunk – Lengyelek a magyar szabadságharcban“ címmel lengyelül is megjelent, amelyért 2001-ben a legjobb közép-európai történeti munkának járó Henryk Wereszycki–Waclaw Felzak-díjjal tüntették ki. Kovács István öt lengyel város, köztük Krakkó díszpolgára.

Andrzej Przewoznik (1963, Lengyelország, történész) A krakkói Jagelló Egyetem Történelem-Filozófia Tanszékén, majd a varsói Honvédelmi Akadémia Stratégiai-Védelmi Tanszékén szerzett diplomát. 1992-ben kinevezték a Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács főtitkárának. 1994-től 1998-ig tölti be a Katny-i Bűntény Áldozatainak Miniszterelnöki Különbizottságának alelnöki tisztségét. Irányítása alatt számos, az 1939-1956 közötti totalitárius rendszerek áldozatainak emléket állító emlékhely épült Lengyelországban, illetve a határain túl. Több jelentős lengyel évfordulós ünnepséget szervezett, köztük a Varsói Gettófelkelés 60. évfordulójára és a Volhíniai Vérengzés 60. évfordulója alkalmából. Tudományos cikkei és publicisztikái a katny-i gyilkosságok és a Lengyel Földalatti Állam témakörét dolgozzák fel. Munkásságáért többek között a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjével tüntették ki.