Medveczky Balázs ügyvezető alelenök Úr válaszlevele
Schmidt Mária Főigazgató Úrhölgynek Terror Háza Múzeum Tisztelt Főigazgató Úrhölgy! Örülök annak, hogy a Magyar Televízió műsorait figyelve kritikai észrevételeit sem hallgatja el. Nemrég az MTV Közalapítvány vezetőjének tette szóvá, hogy a Magyar Televízió Kultúrház című műsora nem foglalkozik a Terror Háza Múzeum programsorozataival. Dr. Czeglédi László illetékességből hozzám továbbította levelét, miután a műsorainkkal összefüggő szakmai kérdések ügyében a műsorszolgáltató illetékes. Másolatban most a Kuratórium Elnöke is megkapja válaszomat, amelyben fontosnak tartom leszögezni, hogy közös nevezőn vagyunk. Közös nevezőn vagyunk abban, hogy miként a Terror Háza Múzeumnak, úgy a Magyar Televíziónak is fontos küldetése a múlt feltárása, a történelmi emlékezet ápolása. Ezt mindkét intézmény társadalmi felelősségtudattal, bár más eszközökkel teszi: az Ön által vezetett múzeum kiállításokat, konferenciákat szervez, mi pedig műsorokat készítünk -és eközben mindketten saját szakmánk szabályai szerint járunk el. Az MTV egyébként a május 3-án 100. adását bemutató Múlt-kor, a Visszajátszás, a Mementó ´89 című produkciókkal, továbbá az április 26-án indult Magyarország története című műsorsorozattal fókuszál kifejezetten történelmi témákra. Közös nevezőn vagyunk továbbá abban, hogy mennyire fontos a Katyn-i tömeggyilkosság körülményeinek átfogó, szakszerű bemutatása. Fontos volt ez a Terror Háza Múzeumnak, amely Katyn - Tömeggyilkosság. Politika. Erkölcs címmel konferenciát és időszaki kiállítást rendezett, és fontos a téma a Magyar Televíziónak is. Az MTV kulturális főszerkesztője éppen ezért már tavaly nyáron kezdeményezte Andrzej Wajda Katyn című filmjének beszerzését és műsorra tűzését, amely folyamatban van. Bízom abban, hogy a kiállítás és film a lehető legtöbb magyart megérinti és megszólítja! Közös nevezőn vagyunk abban is, hogy mennyire fontos az 1968-as események hátterének feltárása. A közösség, a nemzet okulására Ön konferenciát szervezett, a Magyar Televízió Kulturális Főszerkesztőségének gondozásában, Baló György műsorvezetésével pedig készült és tavaly augusztusban az m1 csatornán képernyőre került egy közel egyórás stúdióbeszélgetés is a Terror Háza Múzeum 1968-as rendezvényéről, a konferencia résztvevőivel, köztük Önnel. Ide kapcsolódva fontosnak tartom tájékoztatni arról is, hogy - a műsorkészítők értékelése szerint - egyetlen más hazai múzeum vagy tudományos műhely nem kapott olyan kitüntető figyelmet, mint a Terror Háza Múzeum. Ezt bizonyítja az is, hogy éppen a levele megírását megelőzően, 2009. január 21-én került képernyőre a Záróra című műsorunknak az az epizódja, amelynek Ön volt a vendége. Átböngésztem a Terror Háza Múzeum honlapját, de nem láttam a műsor leiratát. Ezért jelzem: az MTV nem látja akadályát annak, hogy az interjú szövege szerepeljen a terrorhaza.hu honlapon. Végül abban is közös nevezőn vagyunk, hogy meg kell őriznünk intézményeink függetlenségét. Ez a Magyar Televízió esetében azt jelenti, hogy ellen kell állnunk a külső befolyásolási kísérleteknek, egyben pedig annak is, hogy munkatársaink politikai magánvéleményüket esetleg megjelenítsék a képernyőn. Tesszük mindezt a médiatörvény és az MTV Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzatának előírásai alapján. Ha mégis a politikai elfogultság gyanúja merülne fel kulturális műsorainkban, aminek én - ellentétben Önnel - nem látom jelét, személyesen is támogatom, hogy a kifogást a médiahatóság, vagyis az Országos Rádió és Televízió testület panaszbizottsága vizsgálja meg. Elmarasztalás esetén levonjuk a szükséges konzekvenciákat. Tisztelt Főigazgató Asszony! Bízom abban, hogy az MTV költözése miatt megkésett válaszomat elfogadja! Remélem, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a Magyar Televízió műsorait! Budapest, 2009. május 11. Tisztelettel: Kapja még: |




