Igazságszolgáltatás

A teremben a volt Történeti Hivatalból származó, több mint 800 korabeli aktatartó látható, amelyek egy részében az 1945-1956 közötti időszak politikai pereinek, vádiratainak, ítéleteinek, kegyelmi kérvényeinek, vizsgálati és operatív anyagainak másolatait helyeztük el. Hasonló dokumentumok borítják a falat, a padokat és a bírói pulpitust. Az állványba vágott fafülke, illetve a benne elhelyezett bársonyszék és telefon a hatalmi ágak megosztásának elvét sértő, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség jogállami követelményével teljesen ellentétes, kézi vezérlésű joggyakorlatot szimbolizálja. A monitoron a Nagy Imre perről 1958-ban készített, közel egyórás belügyi propagandafilm látható.

„Tanuljunk egy kis osztályharcot a fasizmus igazságszolgáltatásától.”

Domonkos József, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, 1957. március 28.

A kommunista diktatúrákban az igazságszolgáltatás sem maradhatott független. A korábbi, komoly szaktudású bírák helyébe sokszor tanulatlan pártszolgákat állítottak, akiket gyorstalpaló tanfolyamokon képeztek ki. Ők aztán koncepciós perek százaihoz adták a nevüket. A koncepciós perek legtöbbször olyan zárt tárgyalások voltak, amelyekben a vád teljesen megalapozatlan, kitalált volt, az ítélet pedig már azelőtt készen állt, hogy az eljárás megkezdődött volna. Voltak olyan koncepciós perek, amelyek egyben „kirakatperek” voltak. Ez azt jelentette, hogy afféle színházi látványosságnak szánták őket. Ezekben a „színdarabokban” mindent előre megrendeztek, a vádlottaknak be kellett tanulniuk a szerepeiket, és a kínzások hatására a sajtó és a kamerák előtt „vallomást” kellett tenniük, hogy a nagyközönség láthassa és tudomásul vehesse a párt „igazságát”.

Megszűnt a törvény előtti egyenlőség is, a módos gazdák, arisztokraták és polgárok, vagyis az úgynevezett „osztályidegenek” ugyanazokért a vétkekért jóval súlyosabb ítéletre számíthattak, mint a „dolgozó osztály” tagjai. 1945 és 1956 között békeidőben (!) 487 embert végeztek ki politikai okokból, a nagyobb földbirtokkal rendelkező parasztok ellen indított „kulákperek” pedig több mint 300 ezer embert érintettek.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc után Kádár János kegyetlen megtorlást rendezett. Több mint 26 ezer embert ítéltek börtönbüntetésre és eddigi ismereteink szerint közel 230 szabadságharcost végeztek ki. Hogy a legfiatalabbak se kerülhessék el a bitót, a halálbüntetés korhatárát 16 évre szállították le.

A rendszert kiszolgáló vérbírák és ügyészek számonkérése az 1989/1990-es rendszerváltoztatás után elmaradt, de sokukat kiállításunk pellengérre állította.