„A világ legjobb dolga magyarnak lenni” – Elhunyt Szentandrássy István

2020. február 27.

Hatvankét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Szentandrássy István roma származású Kossuth-díjas festőművész. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány hálával emlékezik vissza a művészre, aki szívhez szóló festményeivel sajátos színvilággal ábrázolta a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait, munkásságával járulva hozzá a hazai cigány kultúra megőrzéséhez és széles körű megismertetéséhez.

Szentandrássy István 1957. augusztus 26-án született Budapesten. Állami gondozottként nőtt fel, gyermekkori élményeit és szorongásait először versekbe öntötte. Péli Tamás Károly roma festőművészt, írót, politikust tartotta mesterének. Vándorlásai során életsorsokat, élettörténeteket ismert meg, figyelmét egyre jobban felkeltette a perifériára sodródott emberek fennmaradásért folytatott küzdelme.

A nyolcvanas évekre bontakozott ki Szentandrássy európai, elsősorban az olasz reneszánsz művészetétől inspirált festészete, amelyet sajátosan formált és teremtett újjá. Ekkor ismerkedett meg a modern spanyol líra megújítója, Federico García Lorca költészetével, amely nagy hatást gyakorolt a festő 2002-2003-ban, egy év alatt elkészült Cigány románcok című sorozatára, amely a mágikus realizmus és a szürreális fantázia összefonódását mutatja.

Képeiből rendszeresen rendeztek kiállítást. Önálló tárlata volt a Várkert Bazárban, a Művészetek Völgyében, a szentendrei MANK Galériában. A Józsefvárosi Galériában bemutatott Angyalok verőfényben című tárlata ’56-os cigány hősök portréit mutatta be, tanúbizonyságot téve a cigány–magyar sorsközösségről. Szentandrássy István a Terror Háza Múzeumban őrzött festményeiből 2018 áprilisában a Magyar Posta bocsátott ki bélyegeket a Nemzetközi Roma Nap alkalmából, amelyeket a Terror Háza Múzeumban mutattak be. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az eseményen úgy fogalmazott: „Szentandrássy képei értő és érzékeny ábrázolásai 1956 cigány hőseinek.” A Kossuth-díjas festőművész képeiből Hőseink 1956 – Cigány szabadságharcosok címmel nyílt időszaki kiállítás 2019 decemberében a Terror Háza Múzeumban.

A cigányság 1956-os hazafias önfeláldozását hangsúlyozva Szentandrássy István arról beszélt: „A romák nagyon jó hazafiak. Imádjuk ezt az országot.” Hozzátette: „ennyi sok bűnhődéssel, bűntudattal szeretni egy országot, nagyon nehéz megpróbáltatás. Én imádom Magyarországot. Azért imádom, mert megérdemli, mert gyönyörű.”

Szentandrássy István munkásságáért 1995-ben a Pro Urbe Budapest díjat, 1999-ben Kisebbségekért Díjat, 2012-ben pedig Kossuth-díjat kapott. Gazdag lelkületű és szárnyaló fantáziájú művésztől veszünk fájdalmas búcsút. Isten nyugosztalja.