ÉVFORDULÓK – MŰTÁRGYAK – Acélember műselyemből

2020. március 5.

„Szívbe markoló fájdalom, kisírt szemek kísérik a lesújtó hírt mindenfelé, amerre csak ember él. Sztálinunk szíve megszűnt dobogni. Sztálin meghalt.” – szólt a filmhíradó tudósítása 1953. március 5-én. A központilag elrendelt gyászban mindenkinek részt kellett vennie és ki kellett fejeznie szomorúságát; sok munkahelyen pedig – mintegy felajánlásul a halott vezetőnek – fogadalmakat követeltek a még hatékonyabb munkavégzésre, a többlettermelésre, a tervek túlteljesítéseire vonatkozóan. A „népek nagy tanítójának” nevezett diktátor halálában is tovább kínozta a kommunista tömb lakóit.

A II. világháború utáni Magyarországon Rákosi Mátyás és a kommunista párt vezetősége mindent megtett a szovjet mintájú személyi kultusz meghonosításáért: se szeri, se száma nem volt Lenin és Sztálin képmásainak, az arcképeikkel ellátott érméknek és egyéb emlékeknek. A baloldali diktatúra „tárgyözöne” a Magyar Dolgozók Pártjának 1949-es hatalomra jutása után érte el csúcspontját, a korábbi évekből származó hasonló tárgyak igen ritkák.

Ezért is különleges a Terror Háza Múzeum műtárgya, a generalisszimusz műselyemből gyártott portréja. A felirat szerint az arckép 1945-ben készült, ami jelzi, hogy a készítő cég már igen korán – és helyesen – felismerte a változó politikai helyzetet, és hangsúlyt helyezett a diktátor hazai népszerűsítésére. A hirtelen, kényszerű alkalmazkodást az új berendezkedéshez több érdekesség is jelzi. A bal alsó sarokban olvasható magyar nyelvű felirat szerint a tárgyat a Magyar Textilipar Rt. készítette Budapesten; 1945-ben viszont csak Győrben létezett ilyen nevű cég. Valószínűsíthető, hogy az óbudai Goldberger gyár tulajdonában álló Budapesti Textilművek Rt.-ben készülhetett a műtárgy: ezt támasztja alá maga a műselyem alapanyag is. A textilipari nagyvállalat ugyanis nagyban hozzájárult az anyag népszerűsítéséhez: az 1920-as évek végétől már forgalmaztak ilyen szöveteket, melyek ellenálltak a gyűrődésnek, kevésbé változtatták alakjukat és nem utolsósorban jóval olcsóbbak voltak a valódi hernyóselymeknél.

További érdekesség, hogy a műtárgy jobb alsó sarkán cirill betűs felirat is látható. Kézenfekvő volna a következtetés, hogy a bal sarokban olvasható „Magyar Textilipar Rt. Budapest 1945” szöveg orosz fordításáról van szó, azonban nem így van. A szöveg magyar nyelven, de cirill betűkkel írja le a következőket: „Magyar Textilipar Budapest 1945”. Ugyancsak említésre méltó, hogy a politikus portréja nem a későbbiekben szinte egyeduralkodóvá vált „hivatalos” Sztálin-arcképet ábrázolja, hanem a diktátor egyik „tökéletlenebb” képmását jeleníti meg: a művész keményebb vonásokat és markánsan előreugró állat rajzolt neki.

A bolsevik diktátort a korabeli propaganda a „nagy októberi szocialista forradalom” egyik vezetőjének, Lenin helyettesének és tanai követőjének állította be: „Ami engem illet, én csak Lenin tanítványa vagyok és életcélom az, hogy méltó tanítványa legyek.” – fogalmazott a pártfőtitkár 1931-ben Emil Ludwig német írónak, publicistának. Az interjú Magyarországon 1951-ben vált széles körben ismertté, amikor a Szikra kiadó megjelentette a szovjet vezető műveit. Ez a könyvsorozat is múzeumunk megbecsült műtárgya.

Lenin és Sztálin viszonya minden ellentétes, propagandisztikus híresztelés ellenére meglehetősen rossz volt: a forradalmár közvetlenül halála előtt ugyanis politikai végrendeletet írt, melyben élesen kritizálta majdani utódját, mi több, javasolta pártfőtitkári posztjának visszavonását is. A kétségkívül nagy befolyással rendelkező grúz maga mellé tudta állítani Lev Kamenyevet és Grigorij Zinovjevet, így alakítva többséget Lev Trockij ellen az utódlásért zajló harcban. A „forradalom oroszlánjának” legyőzése után a „trojka” tagjai hiába vártak jutalmat: a hatalmát egyre növelő politikus mindkettőjüket félreállította, és sorban leszámolt ellenlábasaival. Egyeduralma a félelemre, a terrorra és a besúgóhálózatra épült: százmilliók rettegték a nevét. A fentebb idézett Emil Ludwig – nem kis bátorságról téve tanúságot – ezt feszegette is: „Nekem úgy tűnik, hogy a Szovjetunió lakosságának jelentékeny részét a félelem érzése tölti el, félnek a Szovjethatalomtól, és hogy bizonyos mértékig ez a félelemérzés az alapja a Szovjethatalom szilárdságának.” A politikus röviden válaszolt: „Ön téved. Valóban azt hiszi, hogy fenn lehetett volna tartani a hatalmat a megfélemlítés, az ijesztgetés módszere segítségével?” Hetven év keserű tapasztalatai bizonyítják, hogy lehetett…

Népszerű városi legenda, hogy a szovjet diktátor utolsó áldozata Klement Gottwald csehszlovák vezető volt, aki a nagy Sztálin temetésén megfázott és néhány nap múlva meghalt. A valóságban Gottwaldot kilenc nappal később szívroham vitte el. Az elvtársai rögtön felkérték a Lenin-mauzóleum szakértőit a halott államfő testének konzerválására, így a temetés módjában is követhette rettegett példaképét.

Sztálin bebalzsamozott teste 1953-ban Lenin mauzóleumába került. Eleinte éppoly tisztelet kellett övezze, mint „mestere” földi maradványait, 1961-ben – köszönhetően a desztalinizálásnak és a személyi kultusz felszámolásának – a maradványokat a Kreml fala elé temették, ahol a mai napig is látható a sír fölött elhelyezett mellszobor. Tíz- és tízmilliók gyilkosának nyughelyén mindig akad egy-egy szál virág…

Kalmár Miklós
történész–muzeológus