Miközben Közép-Európa-szerte zajlott a rendszerváltoztatás folyamata, Romániában mintha megállt volna az idő. A helyszín: Bukarest egyik külvárosi utcája, az időpont: 1989. A Romániában élők szinte semmit sem tapasztalnak a körülöttük folyó változásokból, az életük szinte semmiben sem különbözik az 1970-es évek romániai viszonyaitól. A filmben egy fiatal testvérpár hétköznapi történetén keresztül ismerhetjük meg a román kommunista diktatúra végnapjait. Nem nagypolitikai eseményeket mutat be a film, hanem a hétköznapi emberek életét, a „világvége” hangulatában.

A vetítést megelőző beszélgetésen Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze kiemelte, hogy éppen a film bemutatásának évében, 2006-ban adták ki a Vladimir Tismăneanu politológus által vezetett, a román kommunista diktatúra bűneit vizsgáló elnöki bizottság záródokumentumát, amely határozottan elítélte a diktatúra fenntartói által elkövetett bűncselekményeket. Minderre 16 évet kellett várni Romániában.

Ferkó Dániel történész, újságíró hozzászólásában kiemelte, hogy a jelentős késlekedés oka az volt, hogy a román rendszerváltoztatást követően lényegében a kommunista párt második vonala vette át az állam irányítását, Ion Iliescu és Petre Roman vezetésével. A két politikus, de különösen Iliescu jó ideig Ceaușescu bizalmasának számított. Ferkó Dániel hozzászólásában aláhúzta, hogy a két politikus kiválasztása nem volt véletlen. Moszkva érdekelt volt abban, hogy a diktátor megbuktatása után olyan ember kerüljön Románia élére, aki nem veszélyezteti a jelentős részben románok lakta Moldova – ekkor a Szovjetunió tagköztársasága volt – geopolitikai helyzetét. A szovjetek ugyanis rettegtek attól, hogy a moldáv állam elszakadása és esetleges csatlakozása Romániához láncreakciót indítana el a többi nemzetiség esetében is. Iliescu és csapata garanciát jelentett Gorbacsovnak, hogy mindez nem következik be.

Balogh Gábor a kortárs román történész Lucian Boia gondolatait idézte: „Romániában a változás a folytonosságot jelentette.” Romániában a rendszerváltoztatás teljesen más forgatókönyv szerint zajlott le, mint a többi közép- és kelet-európai országban. Ez nemcsak az események erőszakos jellegében érhető tetten, hanem abban is, hogy Romániában a rendszernek nem volt ellenzéke – emelte ki Ferkó Dániel. Időről időre voltak ugyan ellenzéki jellegű szervezkedések, de olyan mértékűek, mint a többi kommunista diktatúrában egész egyszerűen nem léteztek. Ugyanakkor 1989-ben Románia lakossága bebizonyította, hogy hamis az a románokkal szembeni megállapítás, amely szerint a „puliszka nem robban”. Nem csak hogy bekövetkezett a robbanás, de az a diktatúrát is magával sodorta.

A beszélgetés végén Balogh Gábor három fogalmat sorolt fel, amelyek az 1989-es romániai események leírására szolgálnak a szakirodalomban és a publicisztikában. E szerint a decemberi eseményeket értékelik forradalomnak, palotaforradalomnak és államcsínynek egyaránt. Kérdésére Ferkó Dániel elmondta, hogy lényegében mind a három fogalom alkalmazható az eseményekre. A forradalmi jelleg egyértelműen jelen van Temesváron, a Tőkés László melletti tömeges kiállásban, és később a fővárosi eseményekben is. Találó a palotaforradalom elnevezés is, hiszen a diktátort és a kommunista vezetőket, lényegében a párt második vonala váltotta. Ugyanakkor az államcsíny definíciója is megállja a helyét, hiszen a hatalomátvétel nem csak hogy erőszakos volt, de a külföldi titkosszolgálatok is aktív szerepet játszottak benne. Nem csupán a szovjet szervekről van szó, de a folyamatban szerepet vállalt az amerikai hírszerzés is. Sőt, a magyar szolgálatok is a helyszínen voltak, akik mint „hátizsákos turisták” többek között Tőkés László helyzetét is folyamatosan nyomon követték.

A film tökéletes lenyomata annak, hogy miközben zajlottak a fentebb leírt események, Románia lakói egész egyszerűen a túlélésre játszottak. Túl akarták élni a „világvégét”, amely nem volt egyszerű vállalkozás a térség utolsó sztálinista típusú diktatúrájában. A legfontosabb fegyver a diktatúrával szemben a humor volt. Az országban élők idővel megtanultak nevetni a saját nyomorukon, így próbálták meg túlélni a diktatúrát. Mindez végül sikerült is, hiszen 1989 decemberében utolsóként Romániában is lebontották a kommunista diktatúrát.