Május 31-én Keleti Márton Történelmi magánügyek című játékfilmjével folytatódott a Terror Háza Múzeum és a Kommunizmuskutató Intézet, Viszlát, Lenin! című rendez-vénysorozata. A vetítést megelőzően Balogh Gábor a Terror Háza Múzeum vezető történésze beszélgetett Ugron Zsolna József Attila-díjas íróval, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatójával.
Igazi sztárparádé a filmvásznon – hangzott el már a beszélgetés elején, és valóban a stáblistát végignézve nem túlzás a megállapítás. Ruttkai Éva, Básti Lajos, Mensáros László, Somogyvári Rudolf és még sokan mások vállaltak szerepet Keleti Márton 1969-ben forgatott filmjében.
A főszereplő, Ruttkai Éva csak boldog akar lenni. De történelmi időkben megtalálni a boldogságot nem is annyira egyszerű dolog. A film központi kérdése: kivonulhat-e a magánember a körülötte zajló történelmi eseményekből? A vetítést megelőzően a meghívott beszélgetőpartnerek is ezt a kérdést boncolgatták.
Bevezetőjében Balogh Gábor elmondta: szimbolikus, hogy a film 1969-ben készült, ugyanabban az évben, mint Bacsó Péter A tanúja. Utóbbit azonnal betiltotta a cenzúra, míg a Történelmi magánügyek fölkerült a moziműsorra, holott ebben a filmben is volt jócskán rendszerkritika. Ami miatt azonban mégis forgalmazási engedélyt kapott a film, annak az lehetett az oka, hogy a filmművészet eszközeivel kifejezve, határozott szakítást mutat be a kommunista diktatúra Rákosi-, majd Kádár alatti szakaszai között. Előbbit elítéli, míg az utóbbi kapcsán a film végén a nyugalom és a boldogság megtalálásának a képe jelenik meg a főszereplőkön keresztül. Persze csak a magánéletben. Éppen ez volt a lényege a Kádár-rendszernek. A diktatúra az 1960-as évektől azt üzente az embereknek, hogy nem kell történelmi időkben élniük. Ha nem foglalkoznak politikával, a közélettel, akkor akár boldog magánemberek is lehetnek. Erre épült föl a rendszer elkövetkező három évtizede. S talán ez okozta a legnagyobb kárt a magyar társadalom lelki állapotában az elmúlt száz évben.
Mindennek ellenére, állapította meg Ugron Zsolna, az ember nem élhet, nem tud a történelmi időn kívül élni. Egyszerűen nem tudja/tudjuk kivonni magunkat a történelmi események következményei alól. Ezt alátámasztja a XX. századi magyar történelem is, amikor a magánember akarva-akaratlan több alkalommal is történelmi emberré vált.
Keleti Márton filmje tökéletes lenyomata egy korszaknak, és annak, hogy a Kádár-rendszer vezetői milyen gondolkodást és magatartást vártak el a viszonylagos társadalmi békéért cserébe.
