Gerő András legújabb könyvében a 100 éve elhunyt Ferenc József magyarokhoz fűződő kapcsolatát elemzi. A múltidézés során a szerző számos – eddig jobbára ismeretlen – anekdotát elevenít fel.
Az anekdota szerint a neoabszolutizmus idején a Helytartótanács felkérte Eötvös József bárót, adjon tanácsot: hogyan lehetne fogadni Őfelségét? Valami olyasmit kellene kitalálni, ami nem kerül sokba, de Őfelségét meglepi s a népnek is örömet szerez. Eötvös némi gondolkodás után megkérdezte, hogy az uralkodó áthajt-e a Lánchídon. Az igenlő válasz után konstatálta, hogy akkor nyilván látni fogja a hídfő melletti két oszlopot is. S innen a helytartóhelyettesnek kész választ adott: az egyik oszlopra köttesd fel a rendőrfőnöködet, a másikra magadat. Nem is kerül sokba, Őfelségét meg fogja lepni s a népnek is örömet szerez.
Emberileg jellemző, hogy amikor 1908-ban a magyar kormány is meg kíván emlékezni Ferenc József császári trónra kerülésének(!) 60. évfordulójáról, akkor többek között felvetik egy templom létrehozását, amely Árpád sírja felett emelkedne. A javaslatot az uralkodónak – a dualista rendszer működési szabályai szerint – jóvá kell hagynia. A referáló miniszterelnöktől, Wekerle Sándortól Ferenc József megkérdi: vajon megvan-e állapítva Árpád sírhelye? Wekerle – szinte már az öngúnnyal határosan – azt feleli: „Árpád ott lesz eltemetve, ahol Felséged parancsolja.” Ilyen választ Ferenc József Deák Ferenctől soha nem kapott volna.
Az egyik képviselőházi ülésen Rigó Ferenc ellenzéki képviselő odaküldte a miniszterelnököt, Khuen-Héderváry Károlyt, ahonnan csecsemőként előbújt. A lapok csak annyit írtak: közölhetetlen a honatya közbeszólása. Ferenc József hű emberétől rákérdezett, tulajdonképpen mi hangzott el? Khuen ötölt-hatolt, de azért sejteni engedte a megjegyzés tartalmát. Ferenc József rendkívül komolyan csak annyit válaszolt: Na, most látja! A magyarok mindig valami lehetetlenséget követelnek!
Kiadó: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány – Habsburg Történeti Intézet, Budapest, 2016.
Sorstalanság
„… mindaz, amit Auschwitz, az immár fogalommá lett helységnév tartalmaz, egyszerűen ellenáll a megfogalmazhatóságnak. Akár botránynak nevezzük – mint Pilinszky vagy Spiró –, akár »természetesnek«, mint főszereplőm a Sorstalanságban; ez csak tehetetlenségünket fejezheti ki az európai lelkiismereti kultúrán nevelkedett embert ért legnagyobb traumával szemben…”
Kamerapárbaj – Vitézy László pályája
„Engem mindig az érdekelt, amit a történelmi események, a külső, társadalmi változások az egyes ember életében okoztak. Az ahogyan az emberekre hatott mindaz, ami történt. A lelki folyamatok, amelyek a szereplők arcán, szemében tükröződnek. Persze, ehhez nagyon jó színészek kellenek. Én elmondhatom, hogy nagyon jó színészekkel dolgozom.” Vitézy László (1940) Balázs Béla-díjas, Sára–Csoóri-életműdíjjal kitüntetett filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes és kiváló művész. Műfajteremtő. Számos rangos dokumentumfilm, játékfilm kapcsolódik a nevéhez. Filmográfiájában olyan alkotások szerepelnek, mint a Leleplezés (1978–79), Békeidő (1979), Vörös föld (1982), Égi madár (2011), A galamb papné (2013), Csandra szekere (2017), A színésznő (2018), Az énekesnő (2022).
Látlelet az orosz–ukrán háborúról
Schmidt Mária legújabb, Látlelet az orosz–ukrán háborúról című írásában arra a mindannyiunkat izgató kérdésre keresi a választ, hogy mégis mi és miért történik a határainktól nem messze 2022 februárja óta? Milyen út vezetett az orosz–ukrán háború kitöréséhez, milyen történelmi sérelmek, nemzetközi politikai célok, anyagi érdekek játszanak közre a konfliktus kitörésében és kezelésének mikéntjében? A szerző kapaszkodót ad a mindenki életét érintő konfliktusban való eligazodáshoz – lehull a lepel az ideológiai szólamokról, és teljes valójukban tárulnak elénk a konfliktusban szerepet játszó hatalmak nem ritkán kiábrándító mozgatórugói.