Gát Ákos Bence jogász, politológus. Tanulmányait Párizsban és Strasbourgban végezte, itt szerzett jogász, politológus és közigazgatási diplomát. Szakterületei: a francia–magyar kapcsolatok, az európai jog és az európai politika. 2014-től a Szegedi Tudományegyetem oktatója, valamint az Igazságügyi Minisztérium miniszteri kabinetjének munkatársa. 2018-ban az Európai Parlament elnöki kabinetében dolgozott.
„A szerző bemutatja, hogy Magyarországnak 2010 óta milyen közjogi vagy politikai vitái vannak az európai intézményekkel, és a viták forgatókönyveit is részletesen elemzi. A könyv sokat segít abban, hogy az Olvasó megértse az európai színtéren zajló küzdelmek hátterét. „
Trócsányi László
igazságügyi miniszter, egyetemi tanár
„A mögöttünk hagyott évtized jogállamisággal kapcsolatos eseményeinek, törekvéseinek részletes bemutatásával, értelmes, logikus rendbe helyezésével, a háttérben rejtőző jelenségek okainak, lényegének megvilágításával ez a könyv ma nagy hiányt pótol az Unió működéséről szóló irodalomban.”
Szájer József
európai parlamenti képviselő
Kiadó: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány
Vázlatok
„Éppen itt az ideje, hogy kudarcaimat dicsfénybe mártsam, és elvesztegetett éveimet a szunnyadó tehetség misztériumával terhes, mámorosan önfeledt, jövőt ígérő időszaknak lássam, mielőtt netán döntő kételyeim támadnának a dolgaimat illetően.” – írja naplójában Kertész Imre 1960. február 13-án. Kötetünk a szerző hagyatékában fennmaradt Vázlatok című kéziratos dosszié első csonkítatlan kiadása. Az 1958 és 1963 között született naplószerű feljegyzésekből a Sorstalanság születésének története rajzolódik ki a regény és a Nobel-díjas író műhelytitkai iránt érdeklő olvasó előtt.
A „késes” ember
„Ez a könyv nem a késről és nem is a fegyverekről szól, hanem a gondolatokról. Azokról a gondolatokról, amikért helyt kell állni, amiknek érvényre juttatásáért meg kell küzdeni, amiket meg kell védeni a támadásoktól, érvényességüket más gondolatokkal szembeszállva, azok ellenében, azok érvénytelenítésével sikerre, sőt győzelemre kell vinni.” – írja a kötet előszavában Schmidt Mária.
A megőrzés kultúrája
„A nemzet a tudás maga. S ha ez így van, létünk, nemzeti szuverenitásunk és egyéni szabadságunk ma egyaránt e tudás meglétén, illetve hiányán áll vagy bukik. Az egyszerre modern és konzervatív L. Simon László idejekorán fölismerte ennek a nemzeti hagyományainkban gyökerező tudásnak a fundamentális jelentőségét. S dacosan vállalja az ezzel a fölismeréssel mindenkor együtt járó írói felelősséget is.” – írja Soltész Márton a kötet utószavában. L. Simon László (1972) József Attila-díjas író, szerkesztő, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.