Izrael államát a pesti Dohány utcában született Herzl Tivadar (1860–1904) álmodta meg. Annak a Deák téri evangélikus gimnáziumnak a tanulója volt, ahol még élénken élt Kossuth Lajos és a többi ’48-as forradalmár emléke. Herzl az ő hatásukra vált a nemzeti gondolat elkötelezett hívévé. Zsidó volt és magyar. Újságíróként Párizsban dolgozott, és így testközelből élte meg a hírhedt Dreyfus-ügyet. Meggyőződésévé vált, hogy a zsidók üldöztetésére saját nemzetállamuk megteremtése a megoldás. Erre tette fel az életét. Álmából 1948-ban valóság lett. Megalakult Izrael. Herzl Tivadar államalapítóvá vált.
https://webshop.terrorhaza.hu/hu/termek/naplok-1895-1904-valogatas/
Kiadó: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány
Az amerikai álom (vége) – John F. Kennedy
„Fekete Rajmund könyve a Kennedy-mítosszal foglalkozik. Azzal a tudatosan formált Kennedy-képpel, amelynek a kialakításában minden megtervezett és alaposan végiggondolt volt. Annak a Kennedy-legendának a megalkotásával, amely elnökségét a modern amerikai történelem aranykorává stilizálta fel, és az új Camelot megtestesülésének állította be. Mert korunknak is szüksége van legendára, mítoszra és hősre. Adta magát, hogy Kennedy legyen az.” – írja a kötet előszavában Schmidt Mária.
Petri György különbözése
„A kényelmetlen ember azért kényelmetlen, mert nem tűri a beskatulyázást. Ráteszel egy címkét, lerázza magáról.” – írja a kötet előszavában Demeter Szilárd. Egy mindeddig ismeretlen, kazettaszalagokról megmentett interjú gondos lejegyzését nyújtjuk át a Petri-életmű iránt érdeklődő olvasóknak. Tasi József, a PIM egykori munkatársa faggatja a költőt, s közben szó van a legfontosabb verseiről is.