A huszadik század második felében Magyarország kétszer is világtörténelmet írt, és mindkétszer döntően hozzájárult a kommunizmus bukásához. Hat évtizeddel ezelőtt, 1956 októberében a „pesti srácok” házi készítésű Molotov-koktélokkal, kerékpárokkal vették fel a harcot a tankokkal és rakétákkal felszerelt, a legmodernebb fegyverzetbe bújtatott szovjet hadsereggel szemben. Ma már tudjuk, ők győztek. Az egész világ előtt lelepleződött, hogy a kommunizmust csak az állandó terror és a Vörös Hadsereg túlereje képes ráerőltetni az emberekre, akik szabad akaratukból soha nem tűrnék el a kommunisták uralmát.
1989-ben újra a magyarok játszották a főszerepet, amikor hatalmas kockázatot vállalva lebontották a Keletet a Nyugattól hermetikusan elzárni hivatott vasfüggönyt, és ezzel megszüntették Európa erőszakos és mesterséges kettéosztását. Az akkor Magyarországon tartózkodó több ezer keletnémet menekült előtt megnyitott „határ” dominóként rombolta le a berlini falat, és adta meg a jelet az NDK és a többi európai állampárti diktatúra megdöntésére. Mert a leomlott falak és a lebontott szögesdrótok mögött szabadságra és függetlenségre vágyó nemzetek éltek, akik régóta fuldokoltak már a szabadság hiányától, elegük volt a bezártságból, és nem tűrték tovább az idegen uralmat.
Jó érzés tudni, hogy huszonöt évvel ezelőtt a magyarok bátorsága és elszántsága ütötte az első, többé már be nem tapasztható rést ezeken a falakon. Van mire büszkének lennünk.
VASFÜGGÖNY
A vasfüggöny Európa második világháború utáni kettéosztásának legmarkánsabb szimbóluma volt. A fogalommá vált kifejezést először Winston Churchill használta 1946. március 5-i fultoni beszédében. A negyvenes évek végén a Szovjetunió ellenőrzése alatt álló térség nyugati határán mindenhol határzárakkal akadályozták meg a lakosság menekülését. A vasfüggöny megépítését Magyarországon 1948 májusában rendelték el. Egy évvel később megkezdődött az 1000 km hosszú, több szakaszon aknazárral megerősített drótakadály kiépítése. Az aknákat 1955 és 1956 októbere között felszedték, így vált lehetővé, hogy az 1956-os szabadsághősök közül mintegy kétszázezren át tudtak jutni Ausztriába és Jugoszláviába.
A Kádár János vezette „munkás-paraszt kormány” 1957. március 2-i határozatával ismét lezáratta a nyugati határt. Ekkor 350 kilométeren kétsoros tüskés drótkerítést emeltek, és mintegy 800 ezer taposóaknát fektettek le a határsávban. A néhány év után elavulttá váló határzárat 1965-ben a Szovjetunióban is alkalmazott és modernnek számító SZ–100-as jelzőrendszerre cserélték. Az új határzárban 12–16 voltos áram futott, a rendszer azonban túlságosan is érzékeny volt, sokszor az időjárás változásaira, vadállatok és madarak mozgására is reagált. A vasfüggöny mentén Magyarországon 1970 és 1988 között évente 500–1000 határátlépést kíséreltek meg. A jelzőrendszer az ismertté vált határátlépési kísérletek több mint 90%-át meghiúsította. Az osztrák–magyar határ átlépése közben a határőrség kilenc embert lőtt agyon.
A vasfüggöny létét a „világútlevél” 1988. január 1-jei bevezetése okafogyottá tette. A korlátlan utazás lehetősége a nyugati országoktól és piacoktól évtizedekig majdnem hermetikusan elzárt és a szocialista hiánygazdaságban felnőtt polgároknak immáron szabad mozgást biztosított. A jelzőrendszer lebontásáról 1989. február 28-án határozott a pártállam. A vasfüggöny bontása 1989. május 2-án kezdődött, és olyan nagy lendülettel haladt, hogy Alois Mock osztrák és Horn Gyula magyar külügyminiszter június 27-i ünnepélyes, Sopron környéki vasfüggönyátvágása alkalmából ideiglenesen vissza kellett állítani egy szakaszt.
PÁNEURÓPAI PIKNIK
A Páneurópai Piknik a rendszerváltoztatás kiemelkedő eseménye volt, amely Magyarországot a nemzetközi figyelem középpontjába állította. A találkozót a frissen szerveződő ellenzéki mozgalmak vidéki csoportjai, amatőr politikusai kezdeményezték és valósították meg. A Páneurópai Unió elnökének, Habsburg Ottónak 1989. június 20-án Debrecenben tartott előadása után Mészáros Ferenc, a debreceni Magyar Demokrata Fórum (MDF) tagja vetette fel, hogy jelképesen meg kell nyitni az osztrák–magyar határ egy szakaszát, hogy az osztrákok és a magyarok egy közös piknikezés keretében demonstrálják együvé tartozásukat. Az MDF debreceni szervezete Filep Mária javaslatára az MDF, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), a Fidesz és a Független Kisgazda Párt (FKgP) Sopronban működő csoportjaival karöltve hozzákezdett a rendezvény megszervezéséhez. A Piknik védnökei Habsburg Ottó és Pozsgay Imre államminiszter lettek.
A Páneurópai Pikniket végül Sopronpusztán szervezték meg augusztus 19-én. Az esemény valóságos népünnepéllyé vált, amelyen osztrák és magyar részről több ezren vettek részt. A vasfüggöny még meglévő kerítéseinek lebontása mellett a találkozó legfontosabb eseménye a Szentmargitbánya (Sankt Margarethen im Burgenland) és Sopronkőhida közötti határ három órán keresztül történő nyitva tartása volt. Ezt az alkalmat használta fel mintegy kilencszáz keletnémet állampolgár, hogy Ausztrián keresztül Nyugat-Németországba meneküljön. A Páneurópai Piknik a magyar történelem olyan ritka eseménye volt, amikor a politikai vezetés, a frissen szerveződő civil mozgalmak és a karhatalom tudatosan együttműködve segítettek a Magyarországon gyülekező NDK-s menekülteken.
