Szabadság Háza

2015

Békéssámsonon a diktatúra legsötétebb éveiben szerveződött meg a korszak legfontosabb kommunistaellenes szervezete, a Magyar Ellenállási Mozgalom.

Több mint négy éven keresztül, 1951 és 1955 között működött a húsz főt tömörítő csoport, amelyet Annus István vezetett. Antikommunista röplapokat gyártottak és terjesztettek Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok megyékben, valamint Budapesten is. Röpcéduláikon a szovjet megszállás, és az ÁVH-s terror elleni harcra buzdítottak. Legismertebb üzenetük így szólt: „Sír a magyar róna, ruszki csizma nyomja.” Személyre szóló leveleket juttattak el a környék, illetőleg a megye kommunista vezetőinek, hogy tudják, tetteikért egyszer felelni fognak.

A falu nem árulta el őket. Az ÁVH-nak csak 1955-ben sikerült ügynököt beépíteni közéjük. Ezt követően göngyölítették fel mozgalmukat, és tartóztatták le őket. A húsz fiatal összesen 186 év börtönbüntetést kapott, Annus Istvánt és Zöld Imrét halálra ítélték, amelyet kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetésre változtattak. Tárgyalásukon is hősként viselkedtek. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt kiszabadultak, de többségüket 1957-ben újra elfogták, hogy hátralévő büntetésüket letöltsék. A kommunista rendszer fennmaradásáig állandó megfigyelés alatt álltak és másodrendű állampolgárok maradtak.

A sámsoni hősök a márciusi ifjak és a pesti srácok között kapnak helyet a szívünkben. Büszkék vagyunk rájuk!

© Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány – Minden jog fenntartva!