Hetven évvel ezelőtt a kommunista párt alaposan felkészült a választásra: 86 féle plakátot nyomtattak több mint négymillió példányban, közel tízmillió röplapot és brosúrát adtak ki – köztük a gyűjteményünkbe kerültet is.

A választójogi törvény biztosított lehetőséget arra, hogy kék cédulák révén, aki nem tartózkodik a választás napján lakóhelyén, máshol is leadhassa szavazatát. A visszaélés ötlete Farkas Mihályé volt, aki vállalta, hogy százezer kék cédulát szerez. Rajk László a lebukás veszélye miatt előbb tiltakozott, majd meghajolt a központi határozat előtt.

A visszaélés a hírhedtté vált cédulákkal összehangolt tevékenységet igényelt. Szükség volt hamis névjegyzékkivonatokra (ezekből mintegy félmilliót ki is nyomtattak), lakcímet igazoló bejelentőlapra, pecsétre. A főként a munkások és fiatalok köréből verbuvált mozgósított szavazók gyakran honvédségi, sőt szovjet rendszámú teherautókon járták a vidéket, de használtak személyautót és kerékpárokat is.

A lebukást úgy próbálták elkerülni, hogy a város határában leszálltak, és kisebb csoportokra oszolva adták le voksukat, üzemi kirándulásra vagy munkavégzésre hivatkozva. A csalók többsége meg volt győződve arról, hogy a nép ügyét szolgálják a reakciósok ellen.