A front átvonulását követően, 1945-ben, újra megkezdte a működését a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, az a szerv, amely többek között a köztéri szobrok ledöntéséről és új emlékművek felállításáról döntött. Első határozatuk nem is váratott sokáig magára. Május elsején ledöntötték az „úri Magyarországot” jelképező Werbőczy-szobrot, majd ugyanazon a napon felavatták a Szabadság téren a szovjet felszabadítási emlékművet. Mindez előrevetítette a küszöbönálló kommunista hatalomátvétel bekövetkeztét.  

A kommunisták és a hozzájuk csapódó baloldali politikusok már a háború végén agresszíven léptek fel a régi rendet jelképező köztéri alkotásokkal szemben. Mindez üzenetértékű volt: először csak a szobrokat pusztították el, de később más, nagyobb szörnyűségekre is képesek voltak. A kommunistáktól és a szovjet megszállóktól rettegő hatóságok közben passzívan szemlélték az eseményeket, pedig általában tisztában voltak az elkövetők kilétével. Többnyire „népítéletre” hivatkoztak, pedig ezeket a cselekményeket szinte mindig ugyanaz a társaság, a kommunista MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) aktivistái vitték végbe. Népítéletet emlegettek 1947-ben is, amikor ledöntötték Prohászka Ottokár szobrát a Károlyi-kertben, ugyanakkor azzal már nem számoltak, hogy felháborodott hívek ezrei fognak elzarándokolni a ledöntött szoborhoz.

A pártvezetés 1950-ben határozott a budapesti metróhálózat kiépítéséről. A tervezés és a kivitelezés során a szovjet mintát vették alapul, ennek megfelelően szobrokkal és freskókkal díszített állomásokat terveztek. A Népstadion, mint végállomás csarnokában négy szoborcsoportot kívántak elhelyezni: a Szocialista tudomány, a Szocialista munka, a Szocialista művészet és a Szocialista honvédelem allegorikus ábrázolásait. A Szocialista honvédelem kompozíció alkotói, Búza Barna és Balázs István szobrászművészek voltak. Búza a férfi, míg Balázs a női alakot formázta meg. Az 1952-re elkészült szoborcsoport bal oldali alakja a gépfegyveres katona, míg mellette egy jobb kezében telefonkagylót tartó, bal kezét a szemei elé emelő katonanő figurája voltak. 1953-ban a metróépítés munkálatait leállították. A Szocialista honvédelem kompozícióját ideiglenesen a metró építési területén helyezték el, ahol az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban fejét vették a női alaknak. A szoborrongálásból politikai ügyet akartak kreálni a kommunista hatóságok, arra hivatkozva, hogy a szobor szovjet katonát mintáz, így a lefejező szovjetellenes tettet követett el. Később legendák keringtek arról, hogy a szobor lefejezése miatt egy fiatal fiút több évi börtönbüntetésre ítéltek.

A szobor az ezt követő évtizedekben az alkotó műterme előtt állt, mígnem 2002-ben a műterem új tulajdonosa a Terror Háza Múzeum létrehozásakor a múzeumnak adományozta a fej nélküli katonanő szobrát, amely a múzeum szoborgalériájának legismertebb alakjává vált. A Múzeum állandó kiállításának lépcsőházában a fej nélküli szobor mellett még sok más, a „szocreál” (szocialista realizmus) erőltetett irányzatába tartozó műtárgy tekinthető meg.

1956. október 23. a szocreál köztéri alkotások történetében is vízválasztónak bizonyult. A felkelők országszerte ledöntötték a diktatúra és a szovjet megszállás („felszabadítás”) mindenhol jelenlévő emlékműveit. Hasonló sorsra jutott rögtön a forradalom kirobbanását követően a Városliget szélén álló Sztálin-szobor is, amelyet egy egész ország tartott a diktatúra és az idegen elnyomás legfőbb jelképének.

A beszélgetés meghallgatható a Terror Háza Múzeum podcast csatornáján!