Nagy eszmék kicsipkézve – Sam Havadtoy kiállítása a Terror Háza Múzeumban

2023. szeptember 28.

Többek között süket, vak és néma Leninekkel és csokornyakkendős, kalapos, a hazudozástól megnőtt orrú Sztálinokkal találkozhat a látogató a Terror Háza Múzeum "Nagy bűntetthez nagy eszme kell!" címmel szeptember 28-tól látható, Sam Havadtoy (Havadtőy Sámuel) amerikai-magyar képzőművész alkotásait felvonultató időszaki kiállításán.

Sam Havadtoy kortárs magyar művész, ebből mindhárom szó fontos: megvan ugyanis a diktatúrákkal kapcsolatos élettapasztalata, de művészként képest kortárs szemmel, iróniával nézni ezekre az egykor rettegett figurákra - mondta el a kiállítás szerdai megnyitóján a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

Schmidt Mária emlékeztetett, a Havadtoy kortársaiként született magyaroknak évtizedekig kellett együtt élniük az olyan Lenin-szobrokkal, amilyeneket a művész a rá évtizedek óta jellemző anyag, a csipke felhasználásával újraalkotott süket, vak és néma Leninekként. Ezek a fanatikus diktátorok valóban nem voltak kíváncsiak a valóságra, hiszen saját utópiájukban és fanatizmusukban éltek - jegyezte meg.

A kiállításban látható Lenin-mellszobrok nagyobbak, mint a Sztálin-büsztök - hívta fel a figyelmet a főigazgató, hozzátéve: az "igazi ősgonosz" valóban Lenin volt, Sztálin "a gyakorlat embereként" az ő rémálmát valósította meg.

Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója felidézte, hogy a szocializmust építő Szovjet-Oroszország, majd később a Szovjetunió hét évtizeden keresztül kísérletezett az új társadalom felépítésével.

A megvalósult szovjet modell az első pillanattól az utolsóig totális diktatúra volt, legitimációját pedig a terror biztosította. Ígéretei ellenére sem bőséget, sem testvériséget, sem szabadságot nem hozott, ám világszerte több mint 100 millió ember életét követelte - jegyezte meg. Hangsúlyozta, a kommunista diktatúra nemcsak azokkal szemben követt el megbocsáthatatlan bűncselekményeket, akiket ellenségüknek tekintett, hanem saját magukkal és elvtársaikkal szemben is, hiszen árulókká, cinkosokká, felbújtókká, tapsolókká, süketekké, némákká és vakokká nyomorítottak mindenkit, – még saját magukat is.

Fekete Rajmund figyelmeztetett: Lenin csaknem száz, Sztálin éppen nyolcvan éve halott, a kommunizmus szelleme azonban nem teljesen az. "Pedig mi már tudjuk, a kommunizmusra tett újabb kísérlet olyan, mint Elizabeth Taylor nyolcadik házassága" - mutatott rá.

Fekete Rajmund elmondta, a kiállítás címe Martin Malia amerikai történész kommunizmusról megfogalmazott szavait idézi.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem alapítványi elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Sam Havadtoy még akkor sem tudott elszakadni a magyarságától, amikor ezt, távol Magyarországtól, megpróbálta.

Van azonban egyvalami, amiben nem karakteresen magyar: az örökös derű - közölte.

Sam Havadtoy felidézte, hogy a kiállítás anyaga tíz év alatt készült el, először a Lenin-, majd a Sztálin-büsztök, végül a tárlaton látható két festmény.

Ezek történetéről szólva elmondta, hogy Oroszországban néhány éve, amikor Vlagyiszlav Izmailovics 1924-ben Leninről festett portréját készültek restaurálni, a vászon túloldalán rábukkantak Ilja Galkin II. Miklós cárról korábban festett portréjára. Sam Havadtoy mindkét alkotást, immár külön vásznakon, újraalkotta saját jellegzetes stílusában, az orosz történelem két nevezetes alakjának így a csipke nyújt hátteret.

Mint a Terror Háza Múzeum közölte, a kiállításon látható három Lenin-büszt a művész adományaként az intézmény tulajdonába került.

A kiállításról bővebben itt.


MTI/THM

© Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány – Minden jog fenntartva!