A második világháborút követő kommunista hatalomátvételt követően megkezdődött a földbirtokos parasztság kisemmizése, a kényszerkollekitivizálás folyamata, amelynek eredményeként több százezer paraszt volt kénytelen elhagyni földjét, hogy megpróbáljon új életet kezdeni a városokban gyári munkásként vagy segédmunkásként. A paraszti életforma felszámolása, a kényszerkollektivizálás folyamata a legdurvább és legerőszakosabb társadalomátalakító tényező volt a diktatúra idején.
A korszakból a közbeszédben a termelőszövetkezetek, vagy röviden „téeszek” fogalmán kívül talán a feketevágás és a padlássöprés kifejezések a legismertebbek. A feketevágás szimbóluma a sertés lett, így nem véletlen, hogy a Terror Háza Múzeum beszolgáltatással kapcsolatos termének egyik fontos eleme a fehér sertés. Fölötte az 1948 és 1951 között belügyminiszteri pozíciót betöltő Kádár János szavait olvashatjuk: „A gazdasági élet egyik legnagyobb problémája a disznókérdés. Ezzel kapcsolatban az a helyzet, hogy a disznók jelenleg a kulákság kezében vannak. A gabonafronton sikerült megverni a kulákokat és ezért azok most a zsírellátás alapját képező disznók kisajátításával akarnak ütni a demokrácián.”
Sertés a Terror Háza Múzeum állandó kiállításában
A vágási engedélyekről már 1945-ben is rendelkeztek. Eleinte csak a szarvasmarha, a bivaly, a borjú és a juh tekintetében, de nem sokkal később már a sertés vágását is szabályozták.[1] 1947-ben szigorodott a szabályozás, amely kimondta: „Sertést magánfogyasztás céljára levágni csak sertésvágási engedély alapján szabad.”[2] Az engedély nélküli feketevágás tehát veszélyes, „törvénytelen” vállalkozás volt és súlyos büntetést vont maga után. Erre a tragikus időszakra emlékezett vissza Vincze Mihály is, felemlegetve barátját, aki már nem tudott enni adni családjának. Ekkor kitalálták, hogyan tudnának titokban levágni egy sertést. A disznót, hogy ne visítson leütötték, szekéren kákával és gyékénnyel letakarva a falun kívülre vitték, ahol megperzselték majd ugyan így visszavitték. Mielőtt hazaértek volna észrevették, hogy a tanácstól végrehajtók érkeztek a tanyához. Mire azok elmentek, a megperzselt disznót a környék kutyái megették. Így végül hiába a veszélyes vállalkozás sikeres véghezvitele, továbbra sem volt mit enniük.[3] Vincze egy másik barátja úgy járt túl az esetleges feljelentő szomszédok és a hatóság eszén, hogy a disznót fényes nappal, mindenki szeme láttára vágta le. A turpisság ott volt, hogy ez már a második sertés volt, amit levágott és erre nem volt engedélye. Ezt azonban nem tudták a környéken, így a vágás rendben végbement. A gazda másnap megtévesztésből üres zsírosbödönnel ment vásárolni, azt a látszatot keltve, mintha a beszolgáltatási kötelezettségét igyekezne teljesíteni, az előző napi disznóvágás okán.[4]
Vágási engedély (Terror Háza Múzeum)
A feketevágásról természetesen a kommunista napisajtóban is előszeretettel foglalkoztak. A kommunista párt napilapjában Zsírosparasztok címmel megjelent írás szürreális jelenetábrázolása felhívja a figyelmet arra, hogy a tevékenység akár börtönbüntetéssel is járhatott: „Vad röfögés a már csendesedő esti utcán, balról a frissen rácsozott, oszlopostornácú, kékre festett házból. Utolsó pillanat: hárman is tiporják a disznót, hogy a kést a két első lába közé szúrják. A yorkshirei megmenekül, de nem így a kulák Vargha a börtöntől. Mert persze vágási engedély nem volt.”[5] A feketevágás bejelentését, besúgását a hatóságok próbálták ösztönözni azzal, hogy az elkobzott állati élelem tíz százalékát jutalmul adták a feljelentőnek. Ennek felét húsban, másik felét zsírban vagy szalonnában fizették ki.[6]
A sertésvágási engedélyekkel való visszaélés szintén lebukás veszélyével fenyegetett, amire jó példa Tóth Ferenc békésszentandrási kulák pere 1955-ből. Mivel Tóth beszolgáltatási hátralékkal rendelkezett emiatt nem kapott engedélyt a vágásra, így ismerősét kérte meg, hogy kijátszva a hatóságot, kérjen vágási engedélyt. Az eset következménye Tóth Ferenc számára egy év börtönbüntetést, 1000 forint pénzbüntetést és 1500 forint vagyonelkobzást jelentett, bűnsegédjét négy hónap börtönre ítélték.[7]
Zsírbeadás igazolása (Terror Háza Múzeum)
A feketevágás az 1950-es évek mindennapjainak része volt. A kisemmizett parasztoknak nem volt elegendő élelmük, így egyszerűen rákényszerültek az engedély nélküli vágásokra, ezzel azonban veszélyeztették szabadságukat. Az 1950-es évtized azonban nem csak a feketevágás időszaka volt, hanem a padlássöpréseké is, amellyel cikksorozatunk következő részében foglalkozunk.
László Bernadett
Borítókép: Arcanum Digitális Tudománytár
[1] Magyar Közlöny, 1945. szeptember 15. 4. o.
[2] Magyar Közlöny, 1947. október 26. 2851. o.
[3] Horváth Gergely Krisztián (szerk.): Vakvágány. A „szocializmus alapjainak lerakása” vidéken a hosszú ötvenes években 2. NEB – MTA BTK, Budapest, 2019. 470. o.
[4] Uo.
[5] Zsírosparasztok, akik elfeketézik a húst a dolgozók elől. In: Szabad Nép, 1949. február 13. 5. o.
[6] Harc a nagymértékben emelkedő feketevágások ellen. In: Kis Ujság, 1951. december 30. 1. o.
[7] Bírósági hír. In: Viharsarok Népe, 1955. március 5. 4. o.
