1944. október 15-én a kiugrási kísérlet keretében Horthy kormányzó és köre megpróbálta kiléptetni Magyarországot a háborúból. A németek, akik az egész akcióról az elejétől tudtak, megakadályozták a kiugrást, elmozdították Horthy Miklós kormányzót, majd Szálasi Ferenc vezetésével a nyilasok helyezték a hatalomra.^[1] A nyilas puccs idejére az ország nagyobb részét elfoglalták a szovjetek, így Szálasiék hatalma Budapestre és a Dunántúlra korlátozódott. Totális mozgósítást rendeltek el, az országot minden tekintetben – emberi, gazdasági erő – a németek oldalán történő háborús helytállásnak rendelték alá, mindeközben terrorizálták a lakosságot.^[2]

1944 végére a szovjet csapatok körülzárták Budapestet, megkezdődött a főváros ostroma, ahol ekkor nagyjából 200 ezer zsidó élt.^[3] A zsidókat a nyilas hatalomátvételt követően gettókba tömörítették, ahol embertelen körülmények között éltek. A munkaszolgálatosokat erőltetett menetben hajtották a határ felé, hogy erődítési munkálatokat végezzenek, mindeközben pedig számos zsidót a Duna partjára hurcoltak és megöltek.^[4]

A nyilas pártszolgálatosok a védett házakban, kórházakban számos gyilkosságot hajtottak végre. Ezek egyik legismertebb végrehajtója Kun András, aki minorita szerzetesként kezdte pályafutását, majd otthagyta a rendházat és csatlakozott a Nyilaskeresztes Párthoz. A XII. kerületi nyilas pártszervezettel került kapcsolatba, az élükön számtalan bűncselekményt követett el – papi reverendában, nyilas karszalaggal a karján és pisztollyal a derekán.^[5]

A XII. kerületben a Maros utcában volt a Budai Chevra Kadisa kórháza, ahol megközelítőleg száz beteg, orvos és ápoló volt. Az épület a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt állt, de ez nem tartotta vissza a nyilasokat. 1945. január 12-én Kun András vezetésével délelőtt betörtek a kórházba és egyetlen ember kivételével mindenkit lemészároltak.

A kórházban hónapokkal korábban a német katonaság is megjelent, ám ők túl kicsinek találták, ezért meghagyták eredeti funkciójában. A nyilasok októberben már tartottak razziát a Maros utcai épületben, többeket elhurcoltak, ám a Vöröskereszt közbenjárása miatt ekkor még visszatérhettek a betegek és a gyógyítók a kórházba. Január 12-én azonban nem volt menekvés: a nyilasok elállták a kórház bejáratát, mindenkit a földszinti hallba tereltek. Áldozataikat levetkőztették, kifosztották, kettesével az udvarra vitték és lelőtték, majd tömegsírokban ásták el őket.

A városmajori gyilkosságokról már 1945 tavaszán tudósított a sajtó. A Szabadság 1945. április 23-án „Tetemrehívás a budai tömegsíroknál”^[6] címmel cikkezett az áldozatok exhumálásáról a kórház udvarán, ahová az elfogott tetteseket is visszavitték, hogy szembesítsék őket bűncselekményükkel.

Az egykori kórház épületénél emléktáblát állítottak a mészárlás áldozatainak. A Terror Háza Múzeum 1944-ben a Hűség házaként vált hírhedt épületté, az Andrássy út 60. épülete a nyilasok pártházaként működött. Az állandó kiállítás Nyilas folyosóján tekinthető meg a fotó, amely a Maros utcai kórházban elkövetett gyilkosságok áldozatait és tetteseit ábrázolja.

Lakatos Dorina

^[1] Borhi László: A túlélés stratégiái. Élet és halál a náci és kommunista diktatúrában 1944–1953. Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2022. 149. o.

^[2] Kiszely Gábor: Mondd el fiaidnak…! A holokauszt és Magyarország. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005. 145. o.

^[3] Borhi, i.m. 150. o.

^[4] Kiszely, i.m. 145-146. o.

^[5] Csonka Laura: Egy minorita szerzetes a nyilasok szolgálatában – Kun András élete. In: Múlt és Jövő, 2015/4. 90-92. o.

^[6] Tetemrehívás a budai tömegsíroknál. A kihantolásnál bámészkodók soraiból előkerült a főbűnös felbujtó nő. In: Szabadság, 1945. április 23. 2. o.