„Kaptam 16 hónapot 16 darab röpcéduláért. Beteg lett mind a két gyerekem. Azt mondták az orvosok, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy azért volt ez, mert a börtönben hordtam ki az elsőt, egyetlen egy tabletta és vitamin nélkül, a koszban, a piszokban.”[1] – emlékezett vissza Klára, aki röpcédulázásért került börtönbe 1959-ben. 1956. október 23-án a tüntetés kezdetén nem csupán férfiak, hanem nők is csatlakoztak a tömeghez. Soraikban egyaránt voltak 15-16 éves diákok, egyetemisták, munkából hazasiető nők, háziasszonyok.[2]
Dési Éva egyetemistaként élte át a forradalom napjait, végig naplót vezetett, ebben így írt október 22-én: „»Föltámadott a tenger. Nőttek a követelések.« Most már a nemzet érdeke került az Egyetem érdeke elé. A felszólalók a Kossuth-címer visszaállítását, nemzeti függetlenséget, március 15-e, október 6. ünneppé tételét követelték. Egyszer csak egy évfolyamtársam lépett az emelvényre, és felvetette a legújabb és legnagyobb sikert elért követelést: vonuljanak ki az orosz csapatok az országból.”[3]
A nők forradalomban végzett tevékenysége sokszínű volt. Voltak, akiknek ezekben a napokban a család ellátásának biztosítása volt a feladata. Ősz Gabriella kisgyermekével volt otthon a forradalom kitörését megelőző hónapokban, első munkanapja éppen október 23-án lett volna. „Természetesen én is szerettem volna részt venni, az elején ott is lehetnék, így teljes naivitással odamentem a párttitkárhoz és megkérdeztem, mi a véleménye, ha felvonulok, és nem lesz vége egy órán belül, ki tudok-e lépni úgy a sorból, hogy a délutáni szoptatásra a bölcsődébe érjek. Így hazamentem, elmentem a gyerekért a bölcsődébe.”[4] – írta visszaemlékezésében. Ezt követően otthon tartózkodott, hallgatta a rádiót, mindeközben napjait az élelem beszerzése, gyermeke ellátása határozta meg.
Feladataik részben a tradicionálisnak tekintett női szerepekhez kötődtek, hiszen sokan az élelmiszerellátással, főzéssel foglalatoskodtak, mások a harcokban megsebesült személyeket látták el. Sebestyén Mária vöröskeresztesként vett részt a szabadságharcban: „A sebesültszállítás vagy mentés úgy történt, hogy lekiabáltak vagy leszaladtak értem a Tompa u. 10. pincéjébe, hogy jöjjek gyorsan, mert most találtak el valakit. Akkor én rohantam. Olyan is volt, hogy mentem egyik kapuból a másikba, és figyeltem, hogy aki most átszaladt, az át tudott-e érni az utca túlsó oldalára. Ha láttam, hogy az utca közepén esett össze valaki és tudtam, hogy járóképes, akkor odakúsztam hozzá és mondtam neki, hogy próbáljon oda eljutni, ahol a kis teherautónk állt, amivel szállítottuk a sebesülteket”.[5]
Ugyan kisebb számban, de voltak nők, akik fegyvert ragadtak, és részt vettek a fegyveres harcokban, lőszerszállításban, a Molotov-koktélok gyártásában. Így tett többek között Havrila Béláné Sticker Katalin és Wittner Mária is, akik a Vajdahunyad utcai felkelőkhöz csatlakoztak. A két nőt a megtorlás során egy perben ítélték el, Sticker Katalint kivégezték, Wittner Mária pedig évtizedeket töltött börtönben.
A magyar nők egyik legjelentősebb kiállása volt 1956. december 4-én a nőtüntetés, amely során többezer nő vonult a Hősök terére némán, egy-egy szál virággal a kezében, hogy megkoszorúzzák az ismeretlen katona sírját. Vállalkozásuk nem volt veszélytelen, hiszen szovjet katonák és magyar karhatalmisták voltak az utcákon, valamint gyülekezési tilalom volt érvényben.
A forradalom és szabadságharc napjaiban sok nő csatlakozott a felkelőkhöz. Sokan közülük megsebesültek, életük vesztették a harcok alatt vagy a kádári megtorló gépezet beindulását követően. A mindössze tizenöt éves Szeles Erika sebesültet próbált menteni, miközben lelőtték. A fiatal orvostanhallgatót, Tóth Ilonát koholt vádakkal állították bíróság elé és halálra ítélték. Kivégzése az orvosok, ápolók forradalom alatti szerepvállalásáról kialakult pozitív képet akarta lerombolni.
Számos nő fegyvert fogott, sebesülteket mentett és ápolt, főzött, élelmiszert szállított, röplapot gyártott a forradalom és szabadságharc idején. Bár a nők 1956-ban betöltött szerepe kevesebb figyelmet kap, mégsem megkerülhető, hiszen a férfiakhoz hasonló bátorsággal küzdöttek a szabadság kivívásáért.
Tóthné Lakatos Dorina
Borítókép: Terror Háza Múzeum / Fotótár
[1] Bögre Zsuzsanna: Asszonysorsok. Ötvenhatos élettörténetek elemzése. Ráció Kiadó, Budapest, 2006. 130. o.
[2] Tóth Eszter Zsófia: Kádár leányai. Nők a szocialista időszakban. Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2010. 37. o.
[3] Forradalom! 24 megtalált történet. Szerk: Majtényi György–Mikó Zsuzsanna–Szabó Csaba, Libri Kiadó–Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, 2016. 39. o.
[4] Uo. 127. o.
[5] Tóth, i. m. 41-42. o.
