Az ötvenes évek játékfilmjeinek női karakterei megtestesítették a kommunista párt által képviselt új nőideált. Kis Katalin, Fitos Juli, Lugosi Sándorné, Szabóné szerepeiben olyan nők tekintenek ránk a filmvászonról, akik a propagandának megfelelő életet éltek, határozott, dolgozó nők voltak, családjukat, magánéletüket a munka és a párt mögé helyezték.
A második világháború után a keleti blokk országaiban megváltozott a nők társadalmi helyzete. A kommunisták célja az volt, hogy a nőknek és a férfiaknak a továbbiakban azonos jogaik legyenek. A széleskörű választójog, a különböző családjogi törvények pedig szintén a női emancipáció elérését szolgálták. Az e mögött meghúzódó legfontosabb mozgatórugó az ország gazdasági helyzete volt. A nők új területeken vállalhattak munkát, előszeretettel vonták be őket a termelőmunkába, így tömegesen jelent meg a női munkaerő traktorosként, kőművesként, darukezelőként. Az erőltetett egyenjogúsítás azonban sok hátránnyal járt, kettős teher nehezedett a nőkre, hiszen munkájuk mellett a háztartás vezetése, a gyermeknevelés feladata is rájuk várt. A dolgozó nők helyzetének könnyítése céljából jöttek létre az üzemi és települési óvodák, menzák, napközik, mosodák, amelyek hatása azonban az 1950-es évtizedben kevéssé volt érezhető.[1]
A politikai agitáció egyik legfontosabb eszköze a sajtópropaganda volt. A sajtótermékek óriási befolyással rendelkeztek, a propagandatevékenység kiterjedt az élet minden területére. Érintette a magánéletet, hiszen igyekeztek felügyelni a családon belüli kapcsolatokat.[2] A plakátok fontos szerepet töltöttek be a propaganda eszköztárában, ezeken a nőket elsősorban a „munka frontján”, dolgozó nőként ábrázolták. Jellemzően ingben, overállban, fejkendőben voltak láthatóak, ezekhez erős testalkat, széles vállak, nagy kezek társultak.[3] A Nők Lapja az egyik számában a korszak jellemző nőideálját így mutatta be: a Vörös Rózsa Kombinát igazgatónője dolgozik, elvégzi háztartási teendőit, mellette pedig tanul. Az újság képekben ábrázolta egy napját, amelyeken munkatársnőivel a selyemgombolyítás minőségét vizsgálja, tervezőkkel egyeztet, fogadóórát tart, textilfőiskolát végez, valamint – megfelelve a tradicionális szerepeknek – süteménnyel kínálja újságot olvasó férjét.[4]
Nem csupán a plakátok, az újságok próbálták segíteni az új nőideál térnyerését, hanem a játékfilmek is. A korszakban a filmeknek nagy jelentősége volt a propaganda szempontjából, hiszen széles tömeget vonzottak a különböző mozielőadások, amelyek a vándormoziknak köszönhetően vidékre is eljutottak. A filmek közvetett módon „neveltek”, hiszen a politikában meghatározott eszméket, gazdasági-társadalmi irányelveket közvetítették, mondanivalójuk, cselekményük, szereplőik szintén ehhez igazodtak.[5] Utóbbi biztosította azt, hogy a nézők egyoldalú viselkedésmintákat láttak, amelyeket követendő példának tekinthettek.[6]
A filmek propagandacélokra történő alkalmazását biztosította a filmgyártás államosítása, hiszen a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat létrehozása után a filmgyártás állami monopóliummá vált.[7] Révai József a filmgyártás lényegét abban jelölte ki, hogy a filmíróknak, drámaíróknak, rendezőknek a jelen felé kell orientálódniuk, hiszen a filmművészet akkor „teljesíti igazán hivatását, akkor segíti pártunkat, kormányunkat és népünket a harcban és az építésben, a béke megvédésének feladatában, ha a jelent, az épülő jövőt ábrázolja.”[8] Az új, szocialista nőtípus ábrázolásának így az MDP nőpolitikájának népszerűsítése volt a feladata.[9]
A legelső ilyen film az 1949-es Szabóné, amelynek főszereplője a Magyar Acélöntő kiváló munkásasszonya, aki lelkiismeretes pártmunkás, mindemellett pedig családanya, határozott nő. A magkészítő műhely főnökeként azt kell elérnie, hogy a felügyelete alatt dolgozókkal minél jobb eredményt érjenek el a munkaversenyben. Alakja megtestesíti a hatalom által favorizált nőtípust: az öntudatos, dolgozó nő, aki elhivatott a párt és a munkája, adott esetben a gyár irányába, de ugyanakkor ellátja az otthoni feladatait is. Az 1951-es Becsület és dicsőség című film egyik női alakja, Lugosi Sándorné a Mozdony- és Fémárugyár vasesztergályosából pártiskolai tanulással a gyár ellenőrzési osztályának vezetője lett. Folyamatosan későn jár haza, szemináriumokra, értekezletekre jár, nem foglalkozva otthonával. Így ő nemcsak a dolgozó nő, hanem egyben a vezető pozícióba kerülő munkás, valamint a tradicionális szerepektől megszabaduló feleség megformálója is.[10]
A filmek üzenete szerint a nők társadalomba történő beilleszkedéséhez, az életük teljességéhez elengedhetetlen, hogy az otthoni teendőiken kívül vállaljanak munkát is.[11] A filmekre továbbá jellemző volt, hogy leginkább munkahelyi környezetben játszódtak, legfontosabb közösségnek a családot háttérbe szorítva a munkahelyi kollektívát mutatta be. Bár a filmeken megjelenített nők nagyrészt házasok, családosok, nem látni őket az otthoni teendőkkel foglalkozni. A dialógusok, a konfliktusok szintén a munka világa körül forogtak. A Kis Katalin házasságában Kis Katalin és férje közötti probléma abból adódik, hogy Kata nem teljesít elég jól a munkaversenyben és nem jár pártiskolába.[12] A szintén ebben a filmben szereplő Gortvainé a háztartásbeli „úriasszonyt” szimbolizálja, így karaktere a filmben ellenségesként, negatívként jelenik meg.[13]
A diktatúra éveiben a filmművészetet – hasonlóan a festészethez, szobrászathoz stb. – a propaganda szolgálatába állították, a meghatározott központi ideológiát kellett közvetítenie. A filmeknek az új, szocialista nőideál elfogadtatása is a feladata volt. Ennek köszönhetően az ötvenes évek filmjeiből olyan női karakterek tekintenek vissza ránk, akik nőiességüket elfedve a munkájuknak, a pártnak élnek.
Lakatos Dorina
Borítókép forrása: Fortepan/Horváth József
[1] Erről a kérdésről részletesebben lásd: Schadt Mária: „Feltörekvő dolgozó nő". Nők az ötvenes években. Pannónia Könyvek, Pécs, 2003.
[2] Schadt, i. m. 94. o.
[3] Pásztor Anita: Női reprezentáció az 1950-es évek magyar propagandaplakátjain. In: Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 2016. 6/2. 198–227. 205. o.
[4] Schadt, i. m. 127–131. o.
[5] Uo. 112. o.
[6] Szilágyi Gábor: Tűzkeresztség. A magyar játékfilm története 1945-1953. Magyar Filmintézet, Budapest 1992. 218. o.
[7] Gyarmati Gyöngyi: Nők, játékfilmek, hatalom az ötvenes évek Magyarországán In: Múltunk 2003/3. 107–131. 109. o.
[8] Révai József: Kulturális forradalmunk kérdései. Szikra Könyvkiadó, Budapest, 1952. 82–83. o.
[9] Gyarmati, i. m. 113. o.
[10] Uo. 113–114. o.
[11] Uo. 116. o.
[12] Uo. 120–123. o.
[13] Uo. 129. o.
