A falakon korabeli dokumentumok és fotók láthatók.
„Október 16-án a győzelem legteljesebb és legbiztosabb tudatában vettem át a hatalmat.”
Szálasi Ferenc 1946-ban
A nemzetiszocialista eszméknek Magyarországon is voltak követői, szimbólumuknak a nyilaskeresztet választották, pártjukat Nyilaskeresztes Pártnak hívták. A nácik voltak a példaképeik, a magyar nemzeti érdekeket a nácik Harmadik Birodalmának rendelték alá. Abban is a német nácikat másolták, hogy ők is a gyilkos fajelmélet alapján a zsidókat jelölték ki ellenségeiknek.
A nyilasok egészen 1944 októberéig nem játszottak meghatározó szerepet Magyarország politikai életében. Szélsőséges nézeteik miatt vezetőiket – hasonlóan a kommunista párt tagjaihoz – többször börtönbe zárták, gyűlölködő, uszító sajtójukat sokszor betiltották. Amikor a náci megszállás után – a látszat kedvéért – a helyén meghagyott magyar államfő, Horthy Miklós 1944 októberében fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól, a németek fiával megzsarolták, majd fogságba ejtették a magyar kormányzót, és puccsal a nyilasokat juttatták hatalomra.